DOROSZLÓ címere. Bővebben a főoldal alján az ÚJDONSÁGOKBAN!!!
English version Srpska verzija
 
- Jószomszédság
- Státustörvény
- állampolgárság
- Millenniumi írás
- Vajdaság
- Testvérfalvak:
     Dávod
     Rém


Kovács Endre:
A MEGVÁLTOZOTT ÉLETMÓD FOGLALKOZÁSAI

Az oszmán birodalom katonai hódítása, a szokatlan zaklatások sorozata, sőt a végzetes pusztítás, a még megmaradt népesség számára is eleve érdektelenségbe fullasztotta az intenzívebb gazdálkodás próbálkozásait, s a gyűjtögető életmód mellett, mindössze a külterjes állattartás kockázatát hagyta meg a régi doroszlóiak számára.

A török veszedelem kivonulása után sík vidékünk lakatlan területeit szállja meg a jobbágyfalvak népfeleslege és egyáltalán nem lényegtelen, hogy valamennyi telepes eredetileg is paraszt, akik egy középkorból örökölt birtok és településrend kereteiből kilépve próbálnak szerencsét, kihasználva a földesúri ellenőrzésnek a zűravaros időkkel együtt járó hiányát.

Az eddigi szolgaparasztok egyszeriben földtulajdonos szabad jobbágyparasztokká változtak. Lehetővé vált a szántóföld magánhasználata.

Túlnyomórészt önellátó közösség tagjai maguk értékesítették terményeiket a falusi vagy városi piacon. Egymás között leginkább csere útján cserélt gazdát az áru. Az áru tárgyát leginkább a kitermelt állati vagy növényi eredetű produkció képezte, kisebb mértékben a gyűjtögető életmóddal összeszedett nyersanyagból készített tárgyak. Az utóbbit, a falu közelében elterülő Mosztonga biztosította.

Az állattenyésztés

A falu telepítésekor határunknak szerb lakói voltak akik pásztorkodással foglalkoztak. A folytonos zaklatások miatt, földbe vájt odúkban laktak, jószágaikat rideg tartásban tenyésztették. Folyton rettegésben éltek, mindig készenlétben a menekülésre, jószágaik továbbterelésére.

A telepítéskor százötven család érkezett, akik maguknak hajlékot, állataik részére pedig istállót építettek.

A jószág téli elszállásolása lehetővé tette annak féIrideg tartását.

Szarvasmarha

A szűzföldek feltörésében szükség volt a vonyómarhára, melyet a jobbágy maga nevelt. Tehát megfelelő számú tenyészmarhára, bivalyra volt szüksége. A fejősteheneket csordások hajtották minden nap a falu közelében levő legelőre. Éjszakára tavasztól őszig a ház udvarán kikötötték. A csordával minden nap kihajtották a falu közös tenyészbikáit, szabad pároztatás céljából.

A Pusztán levő marhalegelőkön tartották tavasztól őszig a növendék és meddő marhát. Külön gulyások őrizték az ivartalanitott vonyómarhát. A gulyát éjszakára akolba zárták.

Juh

A juhtenyésztés jelentőségét is felismerték, annál is inkább mert a falu határában levő szikes, kopár legelőterületeket jól hasznosította. A kitermelt gyapjú az osztrák ipar számára volt szükséges. A magyar- és erdélyi juh gyapjúja durva volt, azért finomítására a spanyol juhot hozták be.

A juhokat áprilistól az első hóig a szabadban tartották, az erre a célra fenntartott legelőkön. Aratáskor megkezdődött a tarlók trágyázása (birkázása). Éjszakára a tarlón verték fel a sorompót, a belézárt jószágot többször felugrasztották "üríteni" a ganét. A falkát szamár vezette ami a juhásznak tejhordásra szolgált, két oldalára függesztett kannákkal.

Juhász

1766-ban az udvari kancellária a lótenyésztés ügyét kezdte szorgalmazni. Mind a nemességet mind a jobbágyságot körlevélben buzdította a gondosabb lótenyésztésre, s a megyéknek csődörök beszerzését ajánlotta. (Mivel a vonyómarha lassúnak bizonyult, helyette mind több lófogat jelenik meg. Azonban a rendelkezésre álló fajta, alkatilag inkább volt való lovaglásra, mint tehervontatásra, azért hamar sor, került a hazai fajta javítására). A falunak saját ménese volt, ahol a növendék jószágot csikósok őrizték.

Sertés

A disznótartás fő célja az egész évi száraz-húsféleség biztosítása. Nem valószínű falunkban más jószág húsának a szárítása. A sertés szalonnája két évszázadon át tápláléka volt a szegény embernek és a bácskai nehéz munkát csak az bírta erővel, kinek ételét disznózsírral főzték. A kondorszőrű sertést egy éves korig csürhében hajtották a disznójárásra. Amíg a falu körüli erdők megvoltak, makkolással hizlaltak. A falkák éjszakára az erdőben levő ólakba zárták. Később az anyakocákkal együtt a hízónak való ártányokat is reggel hajtották ki a legelőre. Az apaállatokat a bikaháznál tartották és naponta cserélték a falkában. Hizlalni szeptemberben kezdték. Abraknak sok éven át felhasználták a kölest, lótököt, krumplit, árpát, tengerit, amit konyhai hulladékkal és búzakorpával egészítettek ki. A disznóólt még manapság is sokan hidasnak nevezik, mint régen, de még néhol hidast is találni.

Baromfi

A szegény ember, de még a módosabb gazda is, különösen tanyán, alig evett más húsfélét, mint a baromfit. A kacsa és libatollat párnáik és dunnáik töltésére használták, különösen az eladó lányok stafírja részére több éven át gyűjtögette a háziasszony a tollat. A tyúktojás és apróbaromfi, valamint vágóbaromfi árából ki kellett kerülni az egész ház ruházatának. Tyúkot, kappant meg tyúktojást még az uraságnak is kötelező volt ajándékba adni

A tyúkfajták közül a parlagi vagy, paraszt-tyúkot meg a kopasznyakú bosnyák-tyúkot tenyésztették. Pulykából a hazai fajta fekete meg fehérszínűt, lúdfajtából a magyar, szürke és fehér libát. Kacsából a fehér tájfajtát. Az apró-baromfit kotlóval keltették. Kikelés után szabadon jártak az udvaron, a kotló gondjaira lettek bízva. A baromfi így kevés eleséggel járt, mert jól értékesítette a trágyadombon tenyésző álcát, csimaszt és a jószág takarmányának hulladékát.

A tanya vagy falusi ház körüli fákon fészkelő vadgalambot, vadgerlicét a háznépe megbecsülte, mert a fészkét őrző madárpár messzire űzte az apró baromfi húsára vágyakozó kányát.

Méhészet

A méhészetnek falunkban hagyománya van. A falu határa gazdag volt mézelő növényekben, melyek kora tavasztól késő őszig, mézelő kelyheikkel egymást váltották. (A legrégibb és eredetibb méhlakás a kivájt vagy odvas fatuskó. Későbbi a szalmából vagy vesszőből font köpü vagy kas. A mozgószerkezetű első kaptárokat 80 évvel ezelőtt honosították meg). A doroszlói hitelszövetkezet pecsétjén is fonott kas van feltüntetve, kiröppenő méhekkel, amit a takarékosság szimbólumának tekintettek.

Selyemhernyó

Selyemhernyó tenyésztéssel a falu szegényebbjei foglalkoztak. Jól jövedelmező munka volt ez, de alaposan meg is kellett érte szenvedni. Volt rá eset, hogy a falu határában levő eperfák száma nem bizonyult elegendőnek, azért számba vették és úgy osztották szét a selyemhernyó tenyésztőknek. Ilyenkor még a harmadik falu határából is hordták az eperfa levelét. A szervezett selyemhernyó tenyésztés falunkban 1902-ben indult, Majer Ignác tanító szervezésében, aki két éven át önállóan végezte a peték keltetését és szétosztását. 1904-1930-ig a selyemhernyó megbízott Mókus Imre, takácsmester volt. Utána 1968-ig annak fia, Mókus Imre, szintén takácsmester. Doroszló tekintélyes helyet foglalt el a selyemhernyó tenyésztésben. Az említett időszakban a tenyésztés tetőfokát 1954-ben érte el amikor 250 háztartás mintegy 10.000 kilogramm selyemgubót termelt. A selyemhernyó tenyésztése falunkban 1968-ban szűnt meg.

Legelő gazdálkodás

Cothmann udvari kamarai tanácsos a kamarai pusztákat kezdte bejárni és Kovács mérnök által egyelőre felméretni. 1763 június 2-án meglátogatta Doroszlót, amely igen virágzott. Indítványozta Új-Karavukova németekkel való újratelepítését, mert az itt élő magyarok a földművelést egészen elhanyagolták és csak halászatból éltek, kiket pedig Doroszlóra vagy Veprovácra kellene áttenni.

1770-ben megyék szerint összeírták a jobbágyok földjeit és terheit. EbbőI az tűnik ki, hogy legeltető mezeik csekélyek és azok is szikesek, azért is marháik ugarokon, tarlókon és réteiken, aratás és kaszálás után élődnek. A rétek fogyatkozása miatt szántóföldjeiket kénytelenek parlagon hagyni, vagy pedig nagy tüskéből irtani hogy kevés szénára szert tegyenek. Kaszálórétjük ami bizonyos és állandó volna igen kevés vagyon és alig egy boglya jut egy gazdának. Sarjú pedig nem terem, ha teremne is, legeltető mezőnek szűke miatt marháikkal kénytelenek megetetni.

A folytonos erdőirtások és a szűzföldek feltörése szükségessé tették a legelőgazdálkodást. Ennek érdekében a földművesek alapszervezete a faIuközösség igyekezett a két, majd háromnyomásos rendszerben megoldani a legelőproblémákat, ami az említett összeírásból is világosan látszik. Azonban ez csak átmeneti megoldás volt.

A helytartótanács 1767-ben a megyékhez leiratot intézett, melyben elrendelte, hogy a megyei tisztviselők személyes buzdításokkal igyekezzenek a jobbágyság körében a lóhere-termesztést és tejgazdálkodást megkedveltetni. Elrendelte, hogy a megyék kötelessége minden faluban egészséges fiatal tenyészbika beszerzéséről gondoskodni. Bikaház épült ahol az apaállatokat tartották.

Amíg korábban a falu bírája meg az elöljáróság intézte a legelővel kapcsolatos ügyeket, a váltságösszeg megállapítása után az "úrbéresek" szervezték a legeltetést, az apaállatokról pedig továbbra is a község gondoskodott.

A legelők

A legelőjog egy alsó és egy felső legelőből állott, ami egyenként kb. 1000 ölet tett ki. A jogokat lehetett örökölni, vásárolni meg eladni is. Mintegy 240 "úrbérese" volt a falunak, kiknek különböző terjedelmű legelői jogaik voltak. Élükön a pusztabíró állt, akit háromévenként választottak. Külön csőszeik is voltak, akik a legelőket őrizték. A birkákat április elseje, a marhákat május elseje után eresztették legelőre. A pásztorok választása minden évben János napkor történt. 1936-ban részjegyeket is adtak ki az alsó és felső legelőre. Az év végi elszámoláskor a legeltetési díjakból, kaszálók eladásából és a gulya akolnál eladott istállótrágyából megvalósított jövedelemből, !egelő jogaik arányában részesültek. A legelőjogok 1945-ben megszűntek, a legelők közvagyonba mentek át a legelőgazdálkodást néhány éven át a Helyi Népbizottság intézte. A falu kanásza meg a csordása 1962-óta nem hajt ki, ugyanebben az évben felszántották a falu alatt levő Disznójárást is. A felső marhalegelő jobb részét 1964-ben, az utolsót 1969-ben szántották fel. A gulyai félrideg jószágtartás 1969-óta megszűnt. A Pusztán levő hatalmas gulyafészert 1970-ben adták el nyilvános árverésen. Ezzel végkép megszűnt falunk külterjes jószágtartása. A több itatókút közül, melyet őseink kétszáz éven át használtak, csak a gulyai áll még égnek meredező gémjével, nyugtalanul, mintha a múlt emlékei között kutatna a mentségére siető szilaj pásztorok után, kiknek emlékét is elnyelte a föld.

A földművelés

A település utáni időszak erdőirtással és a szűzföldek fokozatos feltörésévét indult. Mivel a telepítéskor még semmiféle urbárium nem létezett, még vagy húsz évet kellett várni annak egységes meghozatalára. A már említett 1770-es összeírás szerint a Doroszlón "Egy-egy házhelyes gazdának vagyon mint egy 19 hód fölgye, irtásokkal és ugarokkal együtt és egy kaszálásra való rétje is vagyon".

Többszöri összeírás után, 1772-ben végre Doroszlóra is el jut az 1767-ben kihirdetett urbárium magyar nyelvű szövege, melynek első pontja értelmében "Külső appertinentiákból pedig ugyan egy egész jobbágyház-helyhez harminckét hold szántóföld, minden egy holdban két pozsonyi mérőt számlálván, és rét huszonkét kaszálóra való, mivel esztendővel csak egyszer kaszáltatik, adattasék".

Az urbárium második részéből megtudhatjuk, kik és hányan voltak azok, akiknek kötelessége volt a, szabályzat rendelkezései szerint élni és dolgozni. 1772. júliusában itt 174 telkes gazdát tartanak nyilván, s a rendszabályzatnak e jelentős dokumentumot alkotó táblázata a gazdák nevén és utónevén kívül a belső és külső telkének és kötelezettségeinek adatait is tartaImazta.

A földbőség eleinte késleltette a mezőgazdaság intenzívvé váltását. A háromnyomásos rendszer (őszi-tavaszi-ugar) többi hátrányai párosultak a rablógazdálkodás folytán lesoványodott szűzföldek és irtások lemaradásával. Egyszóval: a falu lakóinak száma gyorsan növekedett, a telkek félelmetesen kezdtek osztódni, új területek kisajátítására pedig többé nem volt lehetőség. Az egyedüli kiút a meglévő területeken: ésszerűbb gazdálkodással, intenzívebb növények meghonosításával és a nyomásos rendszer elhagyásával, rendszeres trágyázással többet termelni.

A növénytermesztés gyorsabb fejlődését nagyban hátráltatták az akkoriban használatos gazdasági eszközök. Az urbárium lovat nem is említ csak vonyós-marhát, szekeret, ekét meg boronyát. Feltehető a gurgula (henger) létezése.

A faeke használata elterjedt volt a múlt század közepéig, amikor kezdte felváltani a vasfejű, fagerendelyes eke primitív kormánydeszkával, melyet még manapság is találni a faluban.

A múlt század közepéig dívott a tanyasi gazdálkodás. A képen az utolsó doroszlói tanya.

A boronát is előbb teljesen fából gyártották, később vasfogakkal. Még századunk elején is használtak ilyet a szegényebb földművesek. Az ágboronát a kökénybozót tüskés ágaiból készítették házilag és elvétve még az 1950-es években is lehetett ilyet látni.

Doroszló földművesei a szorgalmukról ismertek, például évek óta élen járnak a cukorrépa termesztésben, szántóföldjeiket nagy gonddal művelik.

Háztelkek

2200 hold

Szántók

3100 hold

Irtásföldek

71 hold

Kenderföldek

90 hold

Szőlőföldek

99 hold

Marhalegelő a falu körül

59 hold

Szikes legelők

1757 hold

Utak, terelőutak

90 hold

Nádasok

325 hold

Erdőség

1194 hold

Összesen

9525 magyar hold

(1 magyar hold=1204,8 négyszögöl ill. 0,4337 hektár)

A XIX. század végéig a határt nyomáskényszerben művelték, az erdők írtását is befejezték. A XX. század elején tagosítást hajtottak végre, áttérés volt ez a kapitalista árutermelésre. A falu határában rövid idő leforgása alatt ötvennyolc tanya épült, amelyek a kornak megfelelően hordozóivá váltak a belterjesebb határhasználatnak, de öt évtized múltával teljesen eltűntek.

A második évtizedben vasút meg kövesút épült a falun keresztül. Az 1920-as években vízszabályozás kezdődött a Nagyréten, Kisréten. Kiásták a Jegricska néven ismert lecsapoló-rendszert.

Uradalom nem volt a falu határában. A nagykiterjedésű erdő állami tulajdonnak számított. A XX. század első felében a legmódosabb doroszlói gazda 70 hektár földet birtokolt, a gazda jelző még a fertályosokat, az öthektárosokat is megillette.

Gazdakör 1924-től 1940-ig tevékenykedett a faluban. Előhírnöke volt a szövetkezeti mozgalomnak, fölszínre hozta a gazdák igényeit, magasabb szintű szervezésének szükségességét. (40. sz. kép).

1936-tól 1946-ig Munkásegyesület is működött a faluban. 44. sz. kép Az agrárproletárokat, vagy ahogyan itt nevezték, a zselléreket egyesítette, akik nyáron a gazdák földjeit művelték, télen pedig a falut övező kenderfeldolgozó telepeken, gyári munkásként dolgoztak, gerebeneztek. 1936-ban például azt követelték, hogy a napszám 5 dinárral emelkedjen, a kendert ne "tizedén" hanem "kilencedén" arassák, a répamunka is "negyedéről" menjen vissza a "harmadára". Egy alkalommal a bérkövetelők munkabeszüntetést is szerveztek a kendergyárban.

1946-ban végrehajtották az agrárreformot, vagy ahogyan a faluban mondták: a "fődosztást". A helybeli agrárigénylők nyolcvan százaléka a háború előtt agrárproletár volt. Közülük 290 háztartás részesült a 400 hektár fölosztott szántóföldből.

A földmaximumról szóló első törvényt amely 20 hektárra korlátozta a magánkézen maradható földterületeket, 1946-ban hajtották végre. Ez mindössze hat "nagygazdát" sújtott. Az 1940/50-es évek fordulóján a kötelező terménybeszolgáltatás elől sokan a kollektivizálásban látták a kiutat, két termelőszövetkezetet alakítottak: az "Új barázdát" a magyarok, a "Testvériség-Egységet" a likai eredetű szerbek. Ezek a szövetkezetek mindössze öt-hat évig léteztek, utána a beadott földek visszakerültek magánkézbe.

A második agrárreform, amely az 1950-es évek elején lépett életbe, tíz hektárra csökkentette az egyénileg birtokolható földmaximumot, ami valamivel több mint tizenhét kat. holdnak felelt. meg. Az 1962. évi kataszteri kimutatás szerint a listán szereplő Doroszlói földadókötelesek birtokállománya így alakult:

Földterület kat.holdakban

Birtokló egyének száma

1-nél kevesebb

81

1-5

506

6-10

235

11-15

55

16-18

27

Földje tehát ezidőtájt 904 személynek volt.

A parasztgazdaságok tulajdonából kisajátított földekből, amelyek a doroszlói határban 230 hektárt, a Szondi határban 115 hektárt tettek ki, megalakult az első doroszlói "nagybirtok", a "Mladost" Mezőgazdasági Szervezet. Az új mezőgazdasági nagyüzem kezdetben mintegy harminc munkást foglalkoztatott.

1947-ben megalakult a helyi Földműves Szövetkezet, amely az Úrbéri Legelőtársulat ingatlanjait és tevékenységét teljesen átvette. 1955-ig kereskedő-, beszerző- és értékesítő vállalatként működött, közben porrá égett. 1956-tól a mai értelemben vett szocialista intézményként működött. 1958-ban egyesült a "Mladost" birtokkal és ettől fogva azon kívül, hogy a magánparaszti gazdaságok termelését szervezte, gépeket vásárolt és gépszolgáltatásokat végzett, saját gazdasággal rendelkezett, amely csakúgy mint a termelőszövetkezetek, a kezdeti időszakban nehezen boldogult, később jó példával járt elő és serkentette a magángazdaságok fejlődését. Magashozamú kukorica meg búzafajták termesztését kezdték. Életbe lépett az agrominimum, amely kötelezővé tette a magángazdaságokban is a műtrágya használatát. Gépesítés, kemizáció indult, amely életmódváltozást eredményezett.

A legutóbbi, 1978-as határrendezés adatai szerint Doroszló helységének 4128 hektár földje volt, az állami erdő 358, a szövetkezetek közösen használt földje 1040 hektárt tett ki. A belterület 283 hektár. A magánparasztok birtokában 2037 hektár szántóföld volt, amelyből más falvak földművesei 120 hektárt birtokoltak. A doroszlói földműveseknek a szomszédos falvak, leginkább Szond határában 525 hektár földje volt. Összesen tehát 2442 hektár szántóval rendelkeztek.

1980-ban végzett nem hivatalos összeírás szerint Doroszló földműveseinek a tulajdonában a következő mezőgazdasági gépek, alapeszközök voltak: Mezőgazdsági traktor 127. Számuk 1988-ig elérte a 200-at. 1 traktorja 141 háztartásnak ill. a gazdaságok 17 százalékának volt. Közülük egy traktorja 120, két traktorja 6, közös traktorja 28 háztartásnak ill. magángazdaságnak volt. Egy traktorra átlagosan 19 hektár szántóföld jutott.

A földműveléshez szükséges, kapcsolható mezőgazdasági gépekkel Doroszló földművesei a következőképpen álltak:

Csak pótkorcija két, ekéje egy, ekéje és pótkocsija tizennégy, ekéje, pótkocsija meg fogasa hatvan gazdaságnak volt. A hiányzó gépeket leginkább kölcsönzéssel pótolták. Betakarításhoz szükséges gépekből: egysoros kukoricacsőtörője 7, kétsoros csőtörője 20, napraforgó adaptere a búzakombájnhoz 3 magángazdságnak volt.

traktoros függőekékből: 32 egybarázdás, 107 kétbarázdás, 10 többbarázdás, összesen 149 ekéjük volt.

Vetőgépekből: különféle, félig függesztett búzavetőgépe 58, függesztett kukoricavetőgépe 49 gazdaságnak volt.

Pótkocsikból: 2-3 tonnás, billenőszekrényes "trippere" 16, közönséges 3 tonnás kocsija 108, speciális istállótrágyaszóró kocsija 5 gazdaságnak volt.

Egyéb kapcsolható mezőgazdasági gépekből: 79 tárcsásboronája, 7 villás istállótrágya-rakodója, 24 vontatott "bütykös" vashengere, 63 fogasboronája, 6 különféle kombinátora; 9 különféle kultivátora, 54 "ekéző" sorközi kultivátora, 56 műtrágyaszórója, 58 leginkább 300 literes kapacitású permetezőgépe. Nagyvonalúan ezek voltak a doroszlói magánparasztok földművelő gépei.

A jószágösszeírás adatai szerint a helység lakóinak a tulajdonában volt:

1495 sertés, 910 juh, 124 szarvasmarha, 10 ló, 10261 különféle baromfi.

 


 
 
 
A honlap 1024x768-as felbontással, 24 bit színárnyalattal és Internet Explorer 6.0-val a legélvezhetőbb.
Első megjelenés: 1999.07.14.
Utolsó frissítés: 2015.12.05.

Köszönetnyilvánítás
 
hosting/sponzor: VAJDASAG.HU
Böngésszen!
©Webmester: Dr. Samu Krisztián   
Honlap statisztika:
eXTReMe Tracker