DOROSZLÓ címere. Bővebben a főoldal alján az ÚJDONSÁGOKBAN!!!
English version Srpska verzija
 
- Jószomszédság
- Státustörvény
- állampolgárság
- Millenniumi írás
- Vajdaság
- Testvérfalvak:
     Dávod
     Rém

 

Kovács Endre millenniumi visszapillantása Doroszló múltjából

 

Doroszló határán a Mosztonga (régi nevén Uz folyam, mai nevén a Duna-Tisza-Duna csatorna) halad keresztül. Földrajzi fekvésének köszönhetően már a korai kőkorszaktól éltek itt emberek. Az idők folyamán több kultúra rakódott egymásra, honfoglalás kori lovas sírt is feltártak a régészek.

A XII. században Doroszló határa nemcsak különbözött a maitól, hanem arra is van utalás, hogy (terra Zund néven) Bresztováccal és Rácmiliticcsel együtt Szond várához tartozott. A korabeli okiratok egész sor hajdani települést említenek, amelyek valahol ebben a térségben voltak, de teljesen eltűntek a múlt ködében.

IV. László udvarában (1276) Dorozlau férfinév is előfordult. Dorozlou mint település először 1313-ban szerepelt az okiratokban, 1323-ban Doroszlai Pál birtokolta.

1241-42-ben tatárjárás pusztította a vidéket. 1273-ban a király és anyja (Erzsébet) közötti viszályban Háj Szent Lőrincen, csakúgy mint országszerte sok pusztítást végeztek a kunok. II. Lajos uralkodása idején az 1514-es Dózsa-féle pórlázadás egyik vezére, a Borbás nevű pap, csapatával Péterváradnál kelt át a Dunán és Bács-Bodrog vármegyében pusztította a nemesi birtokokat és a nemességet. A vezért az uralkodóhoz hű szerémi szerb csapatok Háj Szent Lőrincbe szorították, amely Bodrog megyében a mai Zombor tájékán volt. A települést kifosztották majd felperzselték, vezérüket égő ruhával taszították le a templom tornyáról és megölték. Később a végzetes mohácsi csatában (1526) az uralkodó is meghalt.

Temesvár eleste után (1552) a török uralom alá került vidék magyarságának megmaradt része a Felvidékre menekült. Dél-Magyarország volt a török elleni harcok első és utolsó csatamezeje, hadba vonuló seregek országútja, és a megvert vagy győzedelmes hadak bosszújának szabad prédája. Doroszlót 1662-ben mint elpusztult helységet említették, Bács megye későbbi összeírásában nincs is felsorolva.

A Bácska üresen hagyott falvait a Balkánról ide menekült szerbek és oláhok foglalták el. Utolsó tömeges középkori betelepülésük 1690-ben volt, amikor a török bosszúja elől Albániából és Szerbiából 40.000 szerb menekült Magyarországra. Az országrész helységei közül Zombor és környéke is befogadóként szolgált. A menekültek előbb ideiglenes tartózkodási helyüknek tartották a Délvidéket. A karlócai békekötés (1699) azonban eloszlatta a reményüket, és most már végképp magyar földön igyekeztek megalapozni a jövőjüket.

A török kiűzése után I. Lipót császár illetve a bécsi udvar fegyverrel visszaszerzett területté nyilvánította Magyarországot és minden tekintetben az örökös tartományok érdekeinek rendelte alá. A régi birtokosoktól a tulajdonjog okiratokkal való igazolását követelte, amit csak a nagybirtokosok tudtak megtenni. A gazdátlannak nyilvánított földekből a Habsburgok híveinek, főleg idegen arisztokratáknak és a hadiszállítóknak adományozott hatalmas uradalmakat a császár.

A Rákóczi-szabadságharc (1703-1711) célkitűzései Pro Patria jelszóval a magyar nemzeti állam megteremtésére és a jobbágyság terheinek az enyhítésére irányultak. Kurucainak zömét a jobbágyság és az elbocsátott végvári katonaság képezte. Nyíltan az elnyomás ellen fordultak, céljaikat azonban nem tudták megvalósítani. Bács várát is elfoglalták, s mivel megtartani nem tudták, 1704-ben lerombolták az erődítményt.

III. Károly uralkodása alatt (1711-1740) tovább fokozódott az elnyomás. Dél-Magyarország egykori földesúri családjainak az utódai hiába próbálták a jogcímüket igazolni. A császári kormány a folyamodók jogos igényeit sem vette figyelembe és az egész területet kincstári tulajdonnak nyilvánította. Így volt ez Doroszló esetében is, amelyet 1662-ben még Vattay Pál birtokolt, a visszafoglalás után viszont már mint kincstári birtok szerepelt.

Bács és Bodrogh vármegyék pár évvel korábban szabadultak fel a török uralom alól. 1729-ben egyesültek, benépesülésük viszonylag előbb kezdődött. 1715-ben például már Doroszlón is 15 szerb háztartást írtak össze. 1730 körül a mai falu határában levő Szent Katalint (Katalinát) a zombori határőr-milícia erőszakkal foglalta el, 1740 körül faluvá nyilvánította és egy ideig Zsarkovónak nevezték. Később a határőrvidék felszámolásával a falucskát Új Doroszlóhoz csatolták és emiatt szűnt meg.

1740 táján a Mosztonga nyugati partján levő Doroszlóról a szerbek pestis elől Zsarkova pusztára költözködtek, de kilenc év múlva innen is eltűntek.

Mária Terézia (1740-1780) folytatta a Délvidék kincstári betelepítését, amelynek nagy része az 1748-ban kamarai elnökké kinevezett Grassalkovics Antal nevéhez fűződik, kinek hivatalba lépése után kezdett a Bácska nagy léptekkel betelepülni. Zombort 1749-ben szabad királyi városi rangra emelték, 1753-ban Bács-Bodrog vármegye székhelyeként említik.

Doroszló újratelepítéséről Lakatos József, a falu nótáriusa jegyezte a Pesthy-féle kéziratos gyűjteménybe, hogy nem sikerült a Kincstár azon törekvése, hogy a pásztoréletet élő ráczok mellé (1710-1720) magyar vagy tót lakosságot szereztessen. Azért az 1752. évben Dormány Pál felhatalmaztatott Új Doroszló helység benépesítésére. Ekkor telepedtek le e helyütt a mostani magyar lakosság ősei.

Doroszló telepesei a XVIII. század közepén a Történelmi Magyarország 22 vármegyéjének 108 településéről származtak és telepedtek le.

Új Doroszlót a Mosztonga keleti partján elterülő Bajkút és Szent Katalin térségébe telepítették. A régi falu pusztának maradt, templomának romja a Puszta Szentegyháznak nevezett határrészen, a Római sáncok közelében sokáig látható volt.

A XVIII. századtól kezdve az uralkodók vámpolitikai intézkedései arra irányultak, hogy Magyarország az osztrákok piaca legyen és a fejlődő ipara számára olcsó nyersanyagot termeljen, ami a magyar tőkefelhalmozást akadályozta.

Az újratelepítések erősítették a szokásos módon telekhez juttatott jobbágyok helyzetét, akiknek ereje és ellenállása a gazdaságaikat összefogó faluközösség szervezetére támaszkodott.

Birodalmi németek 1764-től, a hétéves háború kiváltságokkal felruházott harcosaiként települtek Bácskába. Az 1779-es urbárium tabellái szerint a 187 telkes jobbágy közül hétnek volt németes hangzású neve. A későbbi családnevekből ítélve, belső migráció folytán az 1828-as adóösszírásban már a 256 háztartás 25,78%-a volt német és nem hivatalosa ez a népességi arány a XX. század közepéig megmaradt.

A feudális viszonyok bomlását Magyarországon a török háborúk és a Habsburg Birodalomtól való függés odázták el, de a kapitalizmus kialakulásának a folyamatát megállítani nem tudták.

A XIX. század földhözkötöttsége és a Bácska térségének tarka etnikai képe nem volt bizalomkeltő. A polgáriasodás következtében fokozatosan növekedett a városi lakosság száma, Doroszló kézműveseinek is céhszabadalma volt.

Az uralkodóház az elnyomott nép fokozódó elégedetlenségét nemzeti gyűlölet szításával próbálta semlegesíteni. Így volt ez a gyűlölt Metternich udvari kancellár gyámkodása alatt is, akit a történelem a magyar reformtörekvések nyaktörőjeként tart számon.

Miután 1848. március 15-én kitört a magyar szabadságharc, gyorsan peregtek az események. 1848 májusában Karlócán a szerbek kimondták az önálló szerb vajdaság felállítását. Szorongatott helyzetében Bécs meg is ígérte a követelések teljesítését. Ennek reményében a szerbek a császárt támogatva a magyar szabadságharc ellen harcoltak.

Kossuth szabadságharca, amit a nemzeti függetlenségért vívott, elérte a Bácskának ezen részét is. Doroszló magyarsága a szabadság eszméit támogatta, szerb szomszédai az uralkodóház ígéreteitől megittasodva az elnyomók oldalára álltak. A magyar hadvezetés büntetőosztagot vezényelt Sztapár alá, hogy az ellenséges falut lerombolja. A vész hírére Komáromi József doroszlói bíró a honvéd altábornagy színe elé járult és történelmi példát statuálva, megmentette a szerb falut a biztos pusztulástól.

Később a hadiszerencse újra az ellenség oldalára szegődött. Portyázó alakulatok tartották rettegésben a bácskai magyar falvakat. Doroszlót és a vele határos Gombost gyűlölet övezte. A környező német falvak, Bresztovác és Rácmilitics lakóit a magyar szabadságharc elleni gyűlölet hozta közös nevezőre a szerbekkel. Az utóbbiak kegyetlenkedéseiről a szájhagyomány annyit őrzött meg, hogy a nőket hajuknál fogva, a férfiakat kocsi után vonszolva kínozták, hogy megfélemlítsék. A feljegyzések között rövid utalás található, amely szerint 1849. február 20-án Kupuszinán keresték menedéket a doroszlóiak. A kaponyai ütközetben, március 5-én újra a szerbek veszítettek. Az év második felében viszont Temerinből és a Bácska több más helységéből előlük menekültek a magyarok Doroszlóra.

Nem tudni, hányan adták életüket a magyar szabadságért, mert a forradalom leverését Haynau rémuralma követte és titkolni kellett, ha volt hőse a családnak. Emléküket a Hősök temetője őrzi, ahová később a túlélő harcosokat is kegyelettel temették.

A szabadságharc leverése és az aradi megtorlás után 1849 novemberében a bécsi udvar kikiáltotta a Szerb Vajdaságot, de a szerbek nagyvajdája címet a császár magának tartotta meg. Mindazonáltal a hivatalos nyelv a német volt, amelyet az osztrák tisztviselők gyakoroltak.

A doroszlói szentkút

A feljegyzések szerint 1850-ben jöttek az első csendőrök és a fináncok.

Az 1848-as forradalom felszámolta a feudális termelési viszonyokat, azonban veresége és a jobbágyfelszabadítás következetlen végrehajtása lassította az új termelési viszonyok kialakulását. Törvényeit az osztrák törvény hatályon kívül helyezte, vívmányait azonban nem semmisíthette meg teljesen. Tudomásul vette az úrbériség eltörlését, de a feudális szolgáltatást fenntartotta. Az első tagosítás, amely a falu határában 1856-ban volt, a parasztok adóterheinek kíméletlen behajtását volt hivatva végrehajtani. Később a kincstári földek megváltásakor az egyik elöljáró a militicsi sváboknak kémkedett, akik a faluközösség, orra elől akarták megvásárolni a legelőket. Ármánykodásuk nem járt sikerrel, ennek ellenére az árulót sárga subával ajándékozták.

Közigazgatásilag az országot 1860 decemberében osztották vármegyékre és ezzel a Szerb Vajdaságot is eltörölték. 1867-ben a kiegyezésre utalva a krónikás ezt jegyezte a naplójába: “Ebben az évben állt helyre az Alkotmány."

A XIX. századra jellemző a szociális elmaradottság, a szokatlanul magas gyerekhalandóság. A századvégi túlnépesedés és a földtulajdon kedvezőtlen megoszlása miatt sokan kivándoroltak Amerikába. Nagybirtok nem is volt e két településen, Doroszlót és Gombost mégis cselédfaluként tartották számon a környéken. A zsellérek és a törpegazdák leánykáit 10-12 évesen szegődtették szolgálni illetve cselédnek a városba vagy a szerb és a német falvakba. A fiúgyermeket kanásznak adták, pásztornak és szolgának szegődtették a környező tanyákra.

I. Ferenc József osztrák császár, kalapos magyar király fél évszázados uralkodásának kezdetét a magyar szabadságharc vérbefojtása, végét az első világháború jelöli, amelyben a magyarság az elnyomó osztrák politikának volt alárendelve. A háború a Monarchia bukásával végződött, a csatatereken 28 doroszlói veszett oda, halt hősi halált.

Magyarország a történelem folyamán Európa kapuvédője, keresztes hadak szállásadója volt, uralkodói valamennyien a pogány török ellen küzdöttek. Rigómezőtől Nándorfehérvárig sok magyar vitéz vére folyt. Trianonban mégis keresztény uralkodók darabolták szét a Szent Korona Magyarországát, és még a háborúért felelős Ausztria is osztozott a koncon, neki jutott a mai Burgeland.

A kierőszakolt trianoni békével 1919. november 12-től a Bácska hivatalosan Jugoszláviához tartozott. A rendszer kiváltságos harcosainak: a dobrovolyácoknak a doroszlói határban osztottak ki földeket, csakúgy mint az optánsoknak.

Az országától elszakított magyarság először szembesült a kisebbségi állapotokkal, amelyben számára a hivatalos nyelv idegen volt. Csinovnikok, redárok és fináncok érkeztek a faluba, cirill betűs feliratok kerültek mindenhová. Egyszeriben minden nem magyar családnevű tanulót szerb iskolába kényszerítettek, ami leginkább a német származásúakat érintette. Az utcák, amelyeken rendőrök járkáltak, szerb nevet kaptak A gyülekezés és a mulatság engedélyhez volt kötve, Kossuth-nótáért bezárták az embert.

Az 1920-as éveket ínség jellemzi, amelynek következtében sokan Brazíliába vándoroltak. A népszerűtlen intézkedések ellenhatást váltottak ki. A helyi egyletek, egyesületek növelték tevékenységüket és figyelmüket identitásunk megőrzésére összpontosították. A különféle népszínművek, valamint a Csősztánc és a Gyöngyösbokréta rendezői öntudatos és lelkes kisiparosok voltak. A szentkúti kegyhely, ahol búcsúkor három nyelven miséznek, máig fontos szerepet tölt be a diaszpórában élő katolikus magyarság életében.

Az olcsó munkaerő talaján az 1930-as években öt kendertörő-gerebenező üzem létesült, amelyek többsége tiszavirág életű volt, mert egy kivételével 1945-ben lerombolták.

1941. április 6-án a szerb hatalom tizenkét falubeli német származású férfit hurcolt el és a péterváradi börtönbe zárta. Életüket talán a hatalom gyors összeomlásának köszönhették. Április 13-án a Délvidék visszatért és ez a kisebbségi sorsból való felszabadulást jelentette. Sztapár mentésére, mint száz évvel korábban, doroszlói deputáció ment.

Népviseletbe öltözött lányok szórtak virágot a bevonuló honvédek lábai elé, a falu aprajanagyja ott tolongott a községháza előtt. Pünkösdkor felavatták a turulmadaras országzászlót. Jobb sorsra áhítozó anyaországi magyar telepesek érkeztek a faluba, többnyire a kendergyárak munkalehetősége vonzotta őket. A rendszer kiváltságosai, a vitézek és a sokgyerekes családok voltak, de a faluban ilyen alig volt.

1942 februárjában már rekvirálás volt a katonaság részére: napi 25 deka kenyér lett a civil lakosság fejadagja. 1943-ban a rekvirálók újra minden élelmiszert összeszedtek, a parasztok búzatermését is a cséplőgéptől vitték el, fejenként 180 kg-ot hagytak. A rendszer hírhedt kakastollas csendőrei deresre húzták és botütésekkel büntették az embereket. Közélelmezési jegyrendszer lépett életbe, fatalpú cipőben jártak, műrostos ruhát viseltek: ezt hozta a szebb jövő! - legyintettek csalódottan az állampolgárok.

1944. március 19-én Németország megszállta Magyarországot. A sváb községekben meggyalázták a nemzeti lobogót, velük szemben a hatóság tehetetlen volt. A zsidókat haláltáborba toloncolták. A harctereken húsz helybeli fiatal halt hősi halált (akiknek hozzátartozói ötven év után kaptak kárpótlási jegyet a magyar államtól). A hetven önkéntes SS-katonából tizennyolc odaveszett. Október 4-én éjjeli dobszóra ébredt a falu: Menekülés, jön az ellenség! A mozgósítás hírére október 9-én 54 német származású család távozott a faluból. Október 14-én éjjel, helyi renegát segédletével a sztapári partizánok lefegyverezték a falu rendőreit, polgári őreit. Október 15-én Magyarország kapitulált, 17-én általános mozgósítás volt, amelynek senki sem engedelmeskedett. Október 21-én partizánok, 26-án a szovjet felszabadítók érkeztek a faluba. Négy év után a kommunista eszmék győzedelmeskedtek.

Decemberben a kollektív bűnösség elve alapján huszonhét német származású egyént deportáltak Szibériába. A vérbosszú tizenkét magyar áldozatot követelt. Megalakult a Petőfi-brigád, amelyben nyolc magyar fiatal halt hősi halált.

1945. január 5-én bolgár katonaság vonult át a falunkon. Februárban horvátországi menekültek kvártélyoztak a magyar házaknál. Április 4-én a falu német származású lakóit hurcolták el, nyomukban 125 lakóház sötét ablakai meredtek némán a semmibe, december 3-án már 99 likai telepes család foglalta el a helyüket, 582 hektár szántóföldet is kaptak. A helyi magyar földigénylők 80%-a volt agrárproletár, közöttük 290 családnak 400 hektár szántóföldet osztottak ki.

A legújabb rendszer kiváltságosai a bóracok lettek, akik az ingó és ingatlanokon kívül nyugdíjat és harcos státust élveztek. A kiváltságok a Petőfi-brigád rokkantjait és harcosait is megillették.

Inséges évek következtek, amelyek egyik jellegzetessége a táplálékkal fizetett bérmunka. Folytatódott a jegyrendszer és a boltok előtti sorban állás. A kötelező termény-beszolgáltatásért sok embert meghurcoltak. Kukorica - Mitrovica, mondogatták keserűen. Földműves-szövetkezet alakult, amely 1949-ben porrá égett. Aztán két termelő-szövetkezet létesült, amelybe kényszer hatására, az obaveza elől mentek a parasztok. Ezek a téeszek életképtelenek voltak és három év elteltével felszámolták őket. A rendszer megtévesztő vívmányát a kalóriapénzt később a tőkés magánvállalatok is átvették.

Két földmaximum is volt, amelyek a nagyparasztok birtokait tíz hektárra csökkentették. Ebből egy mezőgazdasági birtokot alakítottak, amely 1959-ben egyesült a földműves-szövetkezettel. Az új intézmény később mintegy negyven éven keresztül volt meghatározója a falu gazdasági életének.

A kivetkőzés az 1960-as években ment végbe, változott polgári viseletre. 1990 óta vacak öltözékben, használt ruhákban jár a falusiak többsége. 1960-ig a falu kisipara teljesen leépült.

1965-től újra külföldi munkavállalások, lényegében kivándorlás kezdődött. A legutóbbi kimutatás szerint (1966) a falu 110 házából 230-an vállaltak munkát külföldön, főleg Németországban.

Az 1970-es évek gazdasági fellendülését hanyatlás követte. Kezdetben csak a mezőgazdaság volt problémáktól mentes. A Vajdaság legnagyobb vívmánya a tartomány gazdasági önállósulását szavatoló törvény volt, amely kissé visszafogta az ország e részének a kizsákmányolását más régiókkal szemben. 1988-ban aszály miatt a növénytermesztés annyira visszaesett, hogy természeti katasztrófának nyilvánították. A földművesek kártérítést követeltek, mint ahogyan hasonló helyzetben a köztársaságok tették. Mások segítésében mindig a Vajdaság járt élen, most azonban a jogos segély helyett önállóságát vonták kétségbe.

Az 1990-es évek jelenkutatásából a közhelynek számító szociális bizonytalanságról, az életszínvonal drasztikus visszaesésérőt számolhatunk be. Néhány magánbolt nyílt a faluban. Az infláció egyre nagyobb méreteket öltött. A gazdasági válságot híven tükrözi a jegyrendszer és az újratermelési anyag hiánya. A magángazdaságok háborús gazdálkodásra tértek át. Például a fejőstehenek száma csökkent, a kecskék és a kurtapásztorok száma pedig növekedett.

1991 május 16-án a szerb nyelvű Dnevnik napilapban dr. Rastislav Petrovic Úr "új dokumentumokat" közölt Bácskáról, amelyek szerint Doroszlón is lettek volna magyarok akik a fasiszta megszállás alatt a "szerbek mészárlásában tűntek ki". Ettől az uszítástól kezdve a menekültek megjelenéséig folytonosan szaporodtak a magyarellenes híresztelések. Tudni vélték, hogy a szentkúti kegyhely pincéjében fegyverraktárunk van, amelyet folyami uszályokon szállítottak Magyarországról. A katonaköteleseket behívóval zaklatták, voltak, akik megjárták a harctereket. A bevonulás helyett harmincan távoztak külföldre. Napközben szuperszonikus repülőgépek riogattak berepüléseikkel, éjjelenként Prigrevica felől fegyveresek adtak le vaktában sortüzet önműködő fegyvereikből. Tüzelőállásban páncélautó cirkált a falun keresztül, hangszóróiból hazafias indulók buzdítottak, és egy éjszaka, amikor vaktában sortüzet adott le, az egyik háznál idegsokkot kapott a kisgyerek.

Vámőrléskor a prigrevicai malomban nyugta nélkül vámolták meg a magyarok búzáját a krajinai harcosok javára.

A hivatalnok felesége ezt híresztelte: “Már pedig az itteni magyaroknak menni kell a faluból", illetve, kitelepítenek bennünket. Új telephelyül a román határon levő Verbicát szánták. Volt, aki a faluházán türelmetlenül afelől tudakozódott, mikor távozunk már... Titokban tízes és negyvenes lista készült rólunk, a néhai Arkan vezért is meginvitálták a faluházára, de annak fontosabb dolga akadt. Kninben is jártak helyi megbízottak, ki tudja, milyen ígértekkel. Némely házba hívatlan vendégek érkeztek, akik magyarázat nélkül szemre vételezték a gazdaságot.

A faluba vezényelt idegeneknek azt híresztelték, hogy valamennyien 1956-os magyarországi menekültek vagyunk, ez itt nem a mi hazánk. A magyarországi kalasnjikov fegyverbotrány miatt még jobban gyűlöltek bennünket.

Magyar utcatáblák korábban sem voltak a faluban, de ez mindenkit hidegen hagyott. Mégis fájt, hogy a szerb parlament véglegesen törölte a vajdasági magyar hely- és földrajzi nevek hivatalos használatát.

1992 februárjában fiatal rendőrt temettek, akit bevetéskor állítólag a diverzánsok öltek meg. Áprilisban 85 hektár szántóföldet származtatott vissza az állam, amelyet évtizedekkel korábban a földmaximum-törvény jogán vettek el a parasztoktól. Visszaszármaztatás címén az egyik atyafit júdásfölddel jutalmazták a megbízói.

Május 31-től embargós évek, amelyre az ENSZ ítélte az országunkat. A nép szociális helyzetének a romlását legjobban a hiperinfláció szemlélteti, amely a nép terminológiájában szuperinflációként maradt meg.

A mezőgazdaság kilátástalanságát, a bővített újratermelés ellehetetlenülését a szántóföldek forgalmi ára tükrözi legjobban. 1991-ben 10.000 DEM-ért, 1992-ben már csak 1000 DEM-ért lehetett szántóföldet eladni, 2000-ben pedig kétezer márka körül van 1 kat. holdnak az ára.

1992 júniusában a havi infláció 100%, július 1-től a dinárt egy nullával denominálták: 10 dinár helyett egyet kell fizetni.

1993. február 25-én 1 DEM (márka) 12 000 dinár. Május 27-én a dinár értéke óránként 1 %-ot esett. Július 4-én egy üveg sör (0,5 liter) 9 millió, a 600 grammos kenyér 3 millió dinár volt. A hetipiacon egy tyúktojás 50 millió, szeptember 18-án 150 millió dinár volt.

Október 1-én hat nullával denominálták a dinárt: ami aznap még 1 millió volt, az mától 1 dinár

Október 29-én mindenfelől csak a lopások, rablások híre. Ma reggelre kocsistul ellopták a szentkúti harangozó lovát. Éjen át kiszívatják és ellopják a traktorból a gázolajat. Az egyik gazda pincéjéből 150 liter bort, a magányos öregasszony udvarából az összes baromfit ellopták. Később betörtek a helyi általános iskolába, kirámolták a németországi vendégmunkások magányos házait...

December 14-én egy db 3 kg-os vágnivaló kakas ára 7,5 DEM 15 milliárd dinár három mérnöki havi fizetés. Villanyáram-korlátozás 10-től 22 óráig.

December 16-án 1 DEM ára 5 milliárd, 24én 90 milliárd, 27-én reggel még 500 milliárd volt, délre ezer milliárd dinár lett 1 DEM a valutaüzéreknél.

“Ezerháromszáz-milliárd dinár fizetést kaptam, de nem bírtam felvenni, mert nincs pénz a bankban. Mire felvehetem, addigra semmit sem ér..." - jegyezte fel a szövetkezet egyik munkása.

1994. január 1-jén a dinár denominálása kilenc nullával: ami tegnap egymilliárd volt, az ma 1 dinár.

Január 12-én estefelé 1 DEM megint 500 000 dinár volt.

A pénzünk 1995 novemberétől fél éven át konvertibilis: 1 DEM = 3,3 Avramovic-dinár volt.

1995. augusztus 8-án a krajinai háborús menekültek hulláma elérte Doroszlót. Származási helyük többnyire Gradac na Uni. 11én gyűjtöttek a megsegélyezésükre, 16-án beköltöztetésük üres magánházakhoz, 17étől az általános iskolában 100 személyre főztek, oda jártak étkezni, 22-én a községi hivatalnok főbe lőtte magát. Szeptember 13-án erőszakos beköltözések. November 7-én az első izbeglica (menekült) halott: Mara Ninic temetése.

Krajina elvesztésének a hírére a módosabb szerbek kereket oldottak és a Bácska nagyobb városaiban telepedtek le, kezdtek építkezésbe, fektették pénzüket magánvállalkozásba. Az ottmaradt lakosokat a katonaság késztette menekülésre. Az izbeglicák egy része kétszer települt át: először Szlavóniába, ahonnét másodszorra kénytelenek voltak a Bácskába jönni. Csalódottan amiatt, mert azzal buzdították őket lakhelyük elhagyására, hogy itt házat, földet osztanak a számukra.

A nyilvántartott menekült családok közül az első szülött Svetlana Nievic, aki 1995-ben a zombori kórházban látta meg a világot. Számuk az ezredfordulón 96 családban 300 személy volt.

Az uszítások, magyarellenes híresztelések ellenére a faluban élő menekültek meggyőződhettek Doroszló magyarságának befogadó készségéről, akiket az emberpróbáló impériumváltozások megedzettek. Kossuth eszméinek a vállalása százötven éven át ellenzéki oldalra állította a falu népét és ezen idő alatt sehonnét támogatást nem kapott. Ennek ellenére saját erejére támaszkodva, összefogással élen járt az iskola, a kultúrház építésében és a falu közművesítésében. Idejekorán felismerte a néphagyományok integráló szerepét, amelynek átadása fontos része a kisebbségi sorsnak. Nemcsak Doroszlón, a szomszédos Sztapáron is sok idegen él, akik nem ismerik hagyományainkat. Pedig az új lakóknak tudomásul kell venniük a doroszlói bíró eszméjét, a térségben élők megmaradásának a kulcsát, amely politikai és vallási másság ellenére az emberszabású embert helyezi előtérbe, nélküle nincs megmaradás a Bácskában. A két falu közötti barátság a földhöz kötött és a történelmi viharokban tehetetlen nép hagyománya, amelyet közösen ápolnak.

Doroszló lakóinak száma az 1750-es évektől (960) 1890-ig (2911) gyarapodott, majd a legutóbbi, 1991-es népszámlálásig 1863-ra illetve a kétszáz év előttire apadt.

 


 
 
 
A honlap 1024x768-as felbontással, 24 bit színárnyalattal és Internet Explorer 6.0-val a legélvezhetőbb.
Első megjelenés: 1999.07.14.
Utolsó frissítés: 2020.04.15.

Köszönetnyilvánítás
 
hosting/sponzor: VAJDASAG.HU
Böngésszen!
©Webmester: Dr. Samu Krisztián   
Honlap statisztika:
eXTReMe Tracker