Néprajzi Látóhatár • 1999. V III. évfolyam, 1-4. szám

KOVÁCS ENDRE

A SZLAVÓN-HEGYHÁT MAGYARSÁGA

 

A tanulmány az erdődi-, dályai- és az almási-hegyhát magyarságáról szól. Mindhárom helységnév kataszteri községeket jelöl, melyek az eszéki járásban vannak és a hegyhátat három részre osztják. A térség összterülete mintegy 120 km2 , lélekszáma 1910-ben 9257 volt, melynek 14,29%-a, szám szerint 1323 lakója volt magyar1.

Az 1990-es adatok tanúsága szerint2 Erdőd-hegyen 22, Dályhegyen 105, Almáshegyen 23, összesen 150 házszám volt nyilvántartva. Az itt lakók majd két évszázada élnek a térségben, de a magyar néprajz mit sem tud felőlük és ha Szlavónia magyarságáról esik szó, akkor a szakavatottak leginkább Kórógyra, Szentlászlóra, Rétfalura meg Harasztira gondolnak, ahol több évtizeden keresztül végeztek néprajzi kutatásokat.3

A Szlavón-hegyhát néprajzi sziget, amely a Duna ellenkező oldalán, a Bácskában levő Gombos (Bogojevo) és a vele határos Doroszló (Doroslovo) kirajzásaként kezdett betelepülni a 19. században, amikor másutt is kifejezett volt a migráció.

A hegyhát központját Dályhegy képezi, ahol iskola4, művelődési ház5, új templom6, vegyeskereskedés, kocsma meg új temető is van.

A Szlavón-hegyhát legmagasabb pontjai a Cvorkovo brdo (Seregélyes-hegy) 190 m, a Busija (Leshely) 177 m a Glogovo (Galagonyás) 159 m, az erdődi vár 158 m tengerszint fölötti magasságban vannak. Ezenkívül a másik helynevek mint pl. a Mala strapa (Kis őrség), Velika strapa (Nagy őrség), a Caus (Udvari őr a török uralom idején), valamint a Prkos (ami horvátul dacot vagy ellenkezést jelent), valamennyien a hegyhát stratégiai fontosságáról tanúskodnak, ahol a régmúlt időkben is háborúk dúltak.

Almásnál torkollik a Dráva a Dunába. A falu a völgyben mindössze 94 m magasságban terül el. A hegyhát Erdődtől nyugati irányba halad és Almásig mintegy 8 km hosszan vonul végig. Tőle északra a Duna kanyarog, délre pedig a térséget félszigetként megkerülő folyó partján, a völgyben Dálya falu fekszik, mintegy 6 km-re a hegyháttól.

Szlavónia a hajdani Verőcze megyében volt és a régies közjogi nyelvünkben még a múlt században is mint Tóország szerepelt. Földrajzilag a Száva meg a Dráva folyók között fekszik, és a Bácskától csak a Duna választja el.

A Trianonig Horvátország keleti részeként a Habsburg-Birodalomhoz tartozott, melynek széthullása utána Bácskával együtt az akkori új Szerb-Horvát-Szlovén Királyság (KSHS) része lett. Közöttük Gombosnál vasúti híd is épült a Dunán, amelyet a királyság összeomlásakor (1941-ben) a menekülő szerb katonaság a levegőbe röpített.

A második világháborúban, amikor a Délvidék (Bácska) visszatért, Szlavónia az új Független Horvát Állam (NDH) kötelékébe került. Közöttük a Duna képezte a magyar-horvát határt, amely a hegyháton élő magyarságot elválasztotta a Bácskától és csak a rendszeres kompjárat tartotta közöttük a kapcsolatot. A térség ezután hamarosan német megszállás alá került és véres partizánharcok színtere lett.7

A második világháború végeztével Szlavónia az ún. Nagy-Jugoszláviához került. Hamarosan ezután kettős rendeltetésű, vasúti és közúti híd, majd pedig a növekvő közúti forgalom lebonyolítására (1970-ben) másik híd is épült, ami zavartalanabbá tette a Bácska és Szlavónia között a kapcsolatot.

1991-ben ez a Jugoszlávia is széthullott, Horvátország pedig újra független állammá alakult, amelyet az itt élő szerb kisebbség nem fogadott el. A szerbek Kis-Jugoszlávia támogatásával immár negyedik éve tartják megszállás alatt Szlavóniának ezt a részét a hegyháttal együtt. Az itt harcoló csetnik alakulatok etnikai tisztogatást végeztek a térségben.8 A Duna deklaratívan újra országhatárt képez, amelyen a szerb katonaság és az ún. Kis-Jugoszlávia határőrei mellett az UNPROFOR kéksapkás békefenntartói őrködnek.

A hegyhát betelepülése

A “Túladunára” települőket (ahogyan ma is nevezik a hegyhát lakóit a bácskaiak) nemcsak Cseh Ervin kegyúr nagy kiterjedésű szőlőbirtoka meg a kastély alatt húzódó borpincéi csábították kereseti lehetőségükkel, hanem az erdődi vár ódon falai, a vadban gazdag, bozótos hegyoldal, az ártéri erdők, a legeltetésre kiválóan alkalmas rétek, halbőségükről ismert morotvák, de a tüzes boráról ismert löszhát is vonzották.

A betelepülők Erdőd (Erdut) horvát, Dálya (Dalj) szerb, Almás (Aljuras) sokác lakóinak a vonzáskörébe kerültek, de inkább tőlük távolabb, a hegyháton ütöttek tanyát, építették vert falú házaikat. Előbb csak minden kurjantásnyira épült egy Fehérre meszelt, kacorával (présházzal), istállóval meg pincével ellátott ház. Aztán ahogy szaporodtak, rokoni közösségek képeztek ki tanyabokrokat.

A hegyhát egyik, minden bizonnyal legrégibb telepese a Hugyik család, amelyről az utód így nyilatkozott: “Az első Hugyik ősünket 1830-ban, pólyában hozták magukkal a szülei Bukinból9. Utódai közül csak az maradt meg magyarnak, aki a hegyháton maradt, a másikak a faluban elhorvátosodtak..."

A 20. század elején a gombosi kisnemes Szobonya Fábián az erdődi hegyen vásárolt és adott hozományba Ágnes nevű lányának meg az erdődi illetőségű vejének, Hugyik Pálnak 8 nagyhold földet.10 A tanyaépület körül nemsokára hazai művelésű kadarka-szőlő díszlett és ontotta áldását. A házaspár 14 gyermeket nemzett, kik közül egy reguláris horvát katonaként esett el, 12-en magas kort értek. Így népesült be lassan a Szlavón-hegyhát.

Az élet itt régen sem volt gondtalan. A hegyháti férfiak hol az egyik, hol a másik oldalon voltak kénytelenek harcolni. Végigküzdötték mindkét világháborút, voltak hősi halottaik, néhányan közülük hosszú éveken keresztül orosz fogságban sínylődtek.

Más etnikummal csak elvétve keveredtek, hogy megőrizzék az identitásukat. Azonban gyerekeik az iskolában sokáig nem tanulhattak az anyanyelvükön. Ami lelkükben mégis az örökégő lángocskáját táplálta: a vallásosság és a bácskai kapcsolatok.

A hegyhátiak tudatában a Duna két oldalán élő magyarság még mindig összetartozik11. Településeiket a legutóbbi háború kezdete előtt, gazdaság és műveltség tekintetében így rangsorolták: Doroszló az első, Gombos a második, Erdőd-hegy a harmadik, Dályhegy a negyedik, Almáshegy az utolsó12.

A hegyhát ipara fejletlen, mert a kisiparos nem tudott megélni és ezért ilyennemű szolgáltatásokért a legközelebbi faluba vagy a Bácskába jártak. Ha pedig a gyerekeiket mesterségre adták vagy iskoláztatták, akkor ez egyértelmű volt a kitelepedéssel: aki befejezte a tanulmányait, vándorbotot fogott és soha többé nem költözött vissza a hegyhátra. Talán hasonló okból települt ki több itteni család az 1970-es években Ausztráliába meg Németországba.13

 

A hegyhát gazdasága

A hegyhát fő- és legfontosabb foglalkozása a szőlőtermesztés és a borászat, melynek hagyománya van.14

Ezzel összhangban a lakosság vagyoni állapotára jellemző, hogy aki a hegyháton telepedett le, az mind gazdag volt. Aki pedig lent a hegyoldalban, az szegény vincellér volt, ill. az “átuljás”, aki a cséplőgépre meg napszámba járt. Almáshegy volt a legszegényebb, mert ott sokáig csak három ház állt, a többiek a hegyoldalban épültek.

Előbb a Cseh-uraság, majd a helyén alapított állami birtok, ill. az ERPD fejlesztette folyamatosan a szőlőtermesztést és a borászatot. Új technológiát, minőségi szőlőfajtákat honosított, peronoszpóra elleni szolgálatot létesített, márkás borokkal látta el a piacot, amelyek öregbítették a borvidék hírnevét. A birtokon elsajátított oltási és művelési módokat a saját birtokukon alkalmazták a parasztok. A kitermelt piaci fölösleget (a szőlőt, bort meg a pálinkát) az erdődi meg a dályai földműves szövetkezeten keresztül értékesítették.

A szőlő között elszórtan gyümölcsfák díszlenek. A gyümölcsnemek közül a cseresznye15, meggy meg az őszibarack dominál. A szőlők végén meg a dűlőutak mentén szilvafák sorakoznak, a gazdasági udvarokat diófák uralják, de sok háznál körtefák terebélyesednek, és még sorolhatnánk.

Köztesként a ház körüli szőlőben csaknem mindenütt termesztettek takarmányrépát, sárgarépát, petrezselymet, salátát, vöröshagymát meg miegymást. A két világháború között egy zágrábi illetőségű, Bauman Puba nevű tanárnak például szőlőbirtoka, vincellérháza meg borászata volt az erdődi hegynek azon a részén, amelyet mellékesen Kis-Amerikának neveznek. Rajta kívül más gazda is volt, aki nem győzte elmunkálni a szőlőt és vincellért fogadott, hogy az napszámért vagy előre meghatározott bérért egész éven át gondját viselje az ültetvénynek.

Szüretre mindig benépesedett a szőlőhegy. A szüretelőket napszámba fogadták, de olykor meghívták a bácskai rokonokat is, akik szemében ünnepnek számított ez a munka és örömmel vállalkoztak rá. Szüretelni a gombosi cigányok is csoportosan jártak a hegyhátra. A szőlőből bort préseltek, a törkölyből16 pedig pálinkát főztek.

A hegy alatt szilvások terülnek el, melyek gyepjét kaszálóként hasznosították, a rajta termett szénát a jószággal etették föl.

A hegyhát lakóinak egy-két hold szántóföldje is volt, amelyen kalászosokat, kukoricát meg lucernát termesztettek. Szántóföldi növénytermesztésüket tehát a kenyérnek meg az állattartásnak rendelték alá, ami semmiképpen sem jelenti azt, hogy elvétve ne próbálkoztak volna cukorrépa vagy más ipari növény termesztésével.

A Duna meg a hegyhát között húzódó erdő17 valamint a rétség állataik legeltetésére szolgáltak. Igás lovaikkal napközben dolgoztak, éjszakára pedig gyakran kicsapták a legelőre18. Az 1980-as évektől a lovakat a traktor váltotta föl. A sok kézi munkát igénylő szőlő hatására azonban mindig csak kevés számú lovat tartottak a hegyhát lakói.

Szarvasmarháikat a tejtermelés céljaira tartották és az 1960-as évekig csaknem minden háznál volt fejőstehén, melyek száma meghaladta a 200-at. Nyáron át hajnalonként lehajtották a legelőre, napestig a csordások gondjaira bízták, télen át pedig istállóban tartották. Marhahizlalással csak elvétve foglalkoztak.

Sertéseiknek cölöpökből építettek ólat, náddal fedték, hasítékkal kerítették. Eladásra leginkább csak az 1950-es évek után hizlaltak, de addigra tégla-ólakat építettek a számukra.

Juhtenyésztéssel nemigen foglalkoztak. Kivételt talán egy gazda képez, akinek mintegy 300 juha, meg saját juhásza volt.

Számottevő kecsketartás az 1990-es évek elejétől van, amióta a polgárháborús viszonyok miatt teljesen leépült a marhaállomány19, vele együtt a tejtermelés is. Baromfitartással minden háznál foglalkoztak, amelynél ha nem volt alkalmas tyúkól, akkor gyakran okoztak kárt a különféle ragadozók, különösen a róka meg a görény. Galambot meg házinyulat is tenyésztettek, melyek húsának a fogyasztását különösen öregeknél meg gyerekeknél tartották indokoltnak.

Télen át vágták az erdőt vagy fát fuvaroztak a hegy alól.

A már említett vadregényes táj, az ódon vár, a fürdés, horgászás meg a friss gyümölcs vonzották a turistákat. A második világháború után eszéki, bórovói, zombori, apatini, gombosi meg doroszlói polgárok vásároltak itt szőlőbirtokot, melynek a művelését vincellérre bízták. Jómaguk pedig családjukkal a szőlőben épített villában nyaraltak.

A hegyhát gazdaságának nagy lendületet adott a villamosítás, amelyet összefogással, de nagy anyagi áldozatok árán valósítottak meg az ott lakók az 1960-as évek elején, csakúgy mint a hegyhátat átszelő betonjárda, amely csapadékos évszakok idején is lehetővé tette a kerékpárral történő gyorsabb közlekedést meg a gyerekeknek az iskolába járást20.

A Szabadka-Zombor-Vinkovci vonalon közlekedő vonatok Erdődön meg Dályán haladtak keresztül. A fejlett vasúti közlekedésnek köszönhetően a hegyhátiak egész éven át rendszeresen jártak az eszéki piacra21. Az 1980-as évektől viszont gyakran a saját gépkocsijukon szállították az árut22. A hegyháti asszonyok élelmességéről tanúskodik például, hogy a nemzetközi nőnap közeledtével a hegyoldalban hóvirágot gyűjtöttek és ellátták vele Eszéket meg Zombort. Erdei ibolyát például csak ők árusítottak a zombori piacon.

A saját részükre gombát is gyűjtöttek a fűzfásban.

A vásárokat szívesen látogatták, így terjedt el a hegyháton a kúlai kocsi, meg a kúlai eke23.

A gépjárművek részére az 1970-es évek vége felé épült korszerű műút, amely a hegyháton halad át és Erdődöt Almással köti össze. Hatására növekedett a telkek iránti kereslet. Gomba módjára épültek a víkendházak. Az effajta idegenforgalom hatására még jobban nőtt a kereslet a friss gyümölcs, a hús, tojás, tejtermékek és más élelmiszerek iránt. Új fejezet kezdődött ezzel a hegyhát gazdaságában és a hegyiek a rendszeres piacozás helyett lassan átálltak a víkendezők helybeni ellátására.

Búcsújáró nép a túladunai. Pünkösdkor kocsikkal mentek a doroszlai Szentkúthoz, amely a Trianon után egyedüli kegyhely Jugoszláviában, ahol a diaszpórában élő katolikus magyarság tömegesen találkozott24. Péter-Pálkor a gombosi búcsúba, Szent Imrekor megint Doroszlóra mentek. Ezenkívül Szondra (Sonta) meg Szilágyira (Svilojevo) is eljártak, mert ott is éltek rokonaik.

A gombosiak meg a doroszlóiak Kisasszonykor prosecióval zarándokoltak az almási Szűzanya-kegyhelyre. Utána a hegyháti rokonaiknál vendégeskedtek csakúgy, mint mindszentekkor az erdődi búcsúban25.

A hegyhát magyarsága vendégszerető és ha csak teheti, lakomát rendez vendégeinek a tiszteletére. A boraikra méltán büszkék és alkalomadtán leitatják26 a savanyú borhoz szokott bácskaiakat. Régen ehhez az is hozzátartozott, hogy egymás közt élcelődtek, ha előbb nem is, de a második pohár után előkerültek a falucsúfolók, melyek hallatára korábban még a legények bicskát rántottak. A bölcs öregek azonban csak nevettek rajta, mondván, hogy e témának aztán úgysincs soha vége. Íme a példa, mivel “szurkálódtak":

- A Doroszló - de rossz ló27. A doroszlai tahók, keresztbe vitték az erdőben a lajtorját, ill. a létrát, mint a lődőciek...

- A gombosi csángók búcsúra mezei lovat vágtak,28 szecskapaprikást ettek. Gyónáskor a vétkeik között azt is fölsorolták, hogy bogojaiak..29

- Túladunai bicskások,30 büszke hegyi-begyiek...

- Szonta, Bogoja, Doroszlónak bocskora!31

Az erdődi hegyekről lévén szó, említést érdemel, hogy örökösen azzal bosszantják egymást, mi magasabb? Az erdődi hegy, avagy a doroszlai Katalina-domb? Az utóbbiak váltig azt állítják, hogy ha a kettő közé deszkát helyeznének, akkor a ráhelyezett tyúktojás “bizony” Erdőd felé gurulna, mert az alacsonyabb!32

A nehéz időkben, amikor a Duna országhatárként választotta el őket, a kapcsolatok ápolásában fontos szerepe volt az üzengetéseknek.33

A hegyiek, gombosiak meg a doroszlóiak házasságkötések révén is mindig kapcsolatban állottak egymással. Több esetben is megtörtént, hogy a kiskorú doroszlai párok Túladunán esküdtek, mert ott nem kellett korosítani őket, mint a Bácskában.

Születéskor a doroszlaiak komatálat vittek, Túladunáról pedig “babinát” hoztak az első rokonnak, ami ugyanazt jelenti. Tudnak például egy esetről, amikor az 1980-as években Budapestre is “babinát” vittek az erdődiek.

A hegyháton csakúgy mint a bácskai oldalon, régen nagy lakodalmak voltak és kölcsönösen meghívták egymást a rokonok.

Temetésre ha mentek, koszorút vittek egymás halottjának.

 

Néprajzi jegyzetek a hegyhátról

A két bácskai magyar falu: Gombos meg Doroszló hatásán kívül tagadhatatlan a délszláv beütés, melynek hatására egy sajátos hiedelmi és szokásvilág alakult ki a hegyháton. Az összehasonlítás azonban nem célja ezen tanulmánynak, csupán az elemzés.

Az idősebb hegyiek szerint a Holdon a Hajdú-Baksa meg a Cicelle vannak.

A gyerekijesztők34 közül például a kútban a Vörössipkás, a sötét padláson pedig a Rézfaszú bagók vannak. A rossz gyereket a Kéménysöprővel meg a Bukurával ijesztgették.

Akik a hegyháton születtek, mit sem tudnak a Délibábról. Amikor azonban még kézzel arattak, a Nyulat az zavarta ki a búzából, aki az utolsó rendet vágta. Természetesen mindkét esetben agrárdémonról van szó.

A hegyhát népviselete annyira hasonlít a másik két bácskai faluéra, hogy szerintük azonos. Ami mégis különbözik az bizonyára onnét származik, hogy a bácskaiak módosabbak, ez kitűnik a népviseletük csillogásából, pompájából is.


Agrármágia

A szőlősgazdák körében még a közelmúltban is jeles nap volt Vince (jan. 22.), melynek kultuszát különösképpen az eszéki horvátok élesztgették, kiknek a hegyháton volt szőlőbirtokuk meg villájuk. Nyelvükön ugyanis a vino bort, a vince borocskát jelent. Vince tiszteletére a módosabbak bárányt öltek meg papot is hívtak az ünnepségre. “Vince napján szentűték a szőlőt. Szót a zene, a pincébe is lementek...”- mesélte egy adatközlő.

A legutóbbi gyűjtés tanúsága szerint békeidőben ezen a napon a térségben élő pravoszlávok is borral locsolták birtokuk négy sarkán a szőlőtőkéket.

Arra is van utalás, hogy Szent Jánoskor bort szenteltek, amelybál minden hordóba töltöttek egy keveset. Vincekor is ezzel szentelték meg a szőlőtőkéiket.

Ha ezen a napon esős az idő, ill. “ha csöpög Vince, akkor tele lesz a pince”- tőle jó termést remélnek a hegyháton is.

A szőlősgazdák különös figyelemmel kísérték az időjárás népi előrejelzését (reguláit), amelyek szerint ha a 40 vértanú napján esik, akkor utána esős időjárás következik, ami a szőlőnek árt, csakúgy mint a Medárd-napi eső. Erről a népi regula így szól: “Medárd napján esőt né kérj, de ha mégis jön, tőle félj!” Mindkettőről úgy tudják, hogy ha e két nap bármelyikén esik, akkor 40 napig esős marad az idő és akkor folyton csak veszik a szőlő.

Esőt ilyen módon rontottak: “Tücsköket a borozdába megfogták oszt nyakukná fogvást fölakasztották, hogy né kérjenek essőt, amikó a szőlő érett."

Az előbbiekből az derül ki, hogy az eső a szőlő virágzásakor meg szüretkor okoz legtöbb kárt a termésben. Nyáron át viszont nagyon is szükség van rá, ezért esőt a következőképpen varázsoltak:

Erdődhegyen: “Itt nagyon vót a hegyekbe, hogy ojan száraz esztendőkbe, ződ csere (Sambucus ebulus) szárába őtözött cigányok házátak. Öten-hatan is vótak, oszt ahová betértek, táncútak még horvátú ezt énekéték: Oj dodole, oj dodole...” A házigazda vízzel öntötte le, utána pedig szalonnával, kenyérrel meg borral ajándékozta meg őket35.

Almáshegyen: “Álmási cigányasszonyok, ketten... egyikük bodzába (Sambucus nigra) vót őtöztette, oszt ezt énekéte:

“Daj nam Boze rosne kise

Da porosi nase njive

I po njivi sve kopace i orace. "

(Adj Istenünk harmatesőt,

hogy megáztassa a földjeinket,

földjeinken a kapálókat és a szántókat.)

Másikuk pedig vízzel öntötte le a dodolát."

Az esőcsinálás közvetett módja az alábbi: “A nászasszonnyom kukoricát kapát a dályhegyi határba... A maradék ivóvizet hazavitte. Szidta is érte az ura, mié nem öntötte ki a kukoricafődön? - Azé, hogy otthun az udvarba öntsem ki, mer ha kint szórom szét, akkó nem lesz esső...”- felelte az asszony36.

Május elsejének előestéjén Dályhegy központjában a templom, a kocsma meg a bolt előtt, hosszú rúdra erősített bodzával (Sambucus nigra), orgonával és színes pántlikával díszített májusfát állítottak a legények, amelyen borral meg pálinkával töltött palackok lógtak.

Jég ellen fogadott ünnep: Dályhegyen a Sarlós (július 22.), Almáshegyen Pünkösd harmadnapja volt. “Sarlóskő ementek a másik falu határába dógozni... Mondom én nekik, hát nem a főd fogadta az ünnepét, hanem mi”- méltatlankodott egy idős asszony.

Ha jött a vihar, akkor a baltát belevágták a földbe és megáldották, hogy elmúljon és ne essen a jég.

“Ha gyün a zivatar, akkor az én asszonyom is szokott úrnapi sátorfüvet égetni, gyertyát gyújtani még imádkozni, hogy ehárítsa a rossz időt”- mondta egy adatközlő.

Almáson élt egy öreg sokác, aki kiállt a viharfelhők elé és: “Ide zmaj pa vodi kisu...” (Megy a sárkány és vezeti az esőt...) - szavakkal meg káromkodással illette a sárkányt, aki a felhőkben van, hogy terelje máshová a gomolygó jégfelhőket.

 

Gyógyítás, rontás

A népi gyógymódok közül hasmenés ellen az útifűlevelet (Plantago sp.) meg a cickafarkot (Achillea millefolium) főzték teának.

Régen is volt, aki nem szívesen ment katonának, ezért a pálinkájába babérrózsa (Oleander) levelet áztatott, hogy ne sorozzák be, de később meghalt és ezt a mérgező növénynek tulajdonítják (1960).

Ha megbetegedett és belázasodott a disznó, akkor a fülébe kukurjekot (hunyor Helleborus odoros) szúrtak, hogy meggyógyuljon.

A részeges ember borába asszonya a saját havi váladékát keverte, hogy leszoktassa. De alkalomadtán a legény borába is ezt keverte a szerelmes lány, hogy ne tudjon tőle szabadulni és feleségül vegye.

Szenesvizet még legutóbb is készített a Biber Jula néni. Készítéskor ha a szén alámerül, akkor nő, ha pedig úszik a víz felszínén, akkor férfi rontotta meg, ill. volt a rontó személy. A szemmel vert gyereket megmosdatták a szenesvízzel keresztben, a maradékát pedig a bölcsője alá öntötték és ettől meggyógyult.

A beszédhibás gyereket zsákban háromszor körülhordozták a portán, közben a ház sarkához ütötték és ezt mondták: “Nosim pun dzak beseda...” (Tele zsák beszédet hordozok!). Ugyanis a kuruzsló személy egy sokác asszony volt.

Mosogatórongyot a szomszédban loptak, hogy jól aludjon tőle a kisgyerek.

A veszettséget egy Salamon nevű ember (1880-1975) gyógyította. A kutya pörkölt szőrét vízben oldotta és leöntötte vele a betegét, kinek “kilenc napra, kilenc kiskutyát költött kihugyozni, másképp nem gyógyút még”- mesélte egy adatközlő.

Dályán most is működik egy csontkovács, kit olykor a hegyhátiak is fölkeresnek.

 

Boszorkányok

Az a bizonyos Bélik Örzse néni nyomorult létére boszorkány hírében állott. Más tehenének a hasznát úgy lopta el, hogy fejőkéjébe fejte a törülközőt, közben varázsigét mormolt.

Egy másik boszorkányt kilestek egy éjszaka a hegyháton kószáló legények. Pucérra vetkőzött, zsírral kenegette a hóna alját és meglovagolta a söprűt, mert Harsányba akart repülni, ahol a boszorkányok találkozóhelye szokott lenni.

Boszorkány hírében leginkább csak asszonyok voltak, ezt a harmadik történet is bizonyítja: Az egyik ember éjfélkor az istállójában, vasvillájával alaposan megvert egy fekete macskát. Azután meg a szomszédasszonya, aki macska képében rontani ment oda, megvakult a fél szemére.

Ha egymás közt boszorkányról beszéltek, akkor ezt mondták: Foghagyma az orrába, hogy ne hallja, miről beszélünk!

A hegyháton nemcsak a beszédmód, ill. a tájszólás meg a népviselet, hanem a lakodalmi bokréták is hasonlítottak a bácskaira.37

Ha esküvőre mentek, akkor a menyasszony fejdíszébe (koszorújába) meg a cipőjébe keresztesrutát (Ruta graveolens) helyeztek, hogy ne árthassanak a rosszak.

Ma is él a hiedelem, amely szerint a menyasszony igyekszik elsőnek lépni az oltár elé, de vigyáz, nehogy a vőlegény a szoknyájára térdeljen, mert akkor az asszony hal meg elsőnek a családban. A templom ajtón is a menyasszony igyekszik kilépni elsőnek, hogy ő legyen az úr a háznál, ill. hogy mindig az ő akarata érvényesüljön a házasságban. Kettejük közül pedig az hal meg majd elsőnek, aki az esküvői díszben elsőnek szundít el a lakodalomban.

Ha netán nem volt szűz, vagy éppenséggel teherben volt a menyasszony, akkor az esküvői menetben ilyen kurjantó is elhangzott, hogy: “Hideg konyha - meleg konyha, gyerek van a menyasszonyba, hujjujú!”38

A házasságról azt tartják, hogy az első asszony, ill. feleség egy, a második két-, a harmadik három kanál méz, vagy hát az elsőnél háromszorta édesebb.

 

Halál, temetés

A jó halál kegyelméért, meg annak érdekében, hogy előre tudhassák haláluk napját, a Hét mennyei zárakat olvasgatják, ill. imádkozzák a dályhegyi asszonyok.

Az erdőhegyi Nedók Julis néni mesélte, hogy amikor az ura haldoklott, akkor elhúzta az ágyát a faltól és szentelt gyertyával háromszor körüljárta a haldoklót, hogy könnyítse a kimúlását, mert addig nem bírt meghalni, nem hagyta el a lelke a testét.39

Temetéskor a halottat lábbal viszik ki az ajtón, egészen a temetőig. Utána “összeburogassák” a székeket, amelyeken a ravatal állt és elimádkoznak egy-két miatyánkat, hogy ne járjon vissza az élőket kísérteni.

Halála után, ha valamilyen cserép vagy üvegedény váratlanul eltörik a háznál, azért van “mert a lelke akkor megy át a tisztítótűzből a mennyországba”.

A temetőben az utolsó halott a kapus, amíg nem jön másik, aki fölváltsa. Az első, ill. a következő halott temetésére azért mennek a gyászolók, mert utolsó alkalom, hogy a “kapus” megláthassa az övéit. Ha netán nem mennének el, akkor sírva távozna az örök csend honába.

Temetés után a halottas háznál nagy tort ülnek, ami elképzelhetően szláv beütés és különbözik a bácskai szokástól.


Új temető

Új temetője a hegyháznak 1973 óta van. Az első ide temetett halorról ezt mesélte a nagybátyám: “A Kossuth sógor beteg vót, de azé észné vót... Sógorom, mondta, mondanék neked valamit: ha én még találok hársi, oszt ha addigra nem készül el a dálhégyi temető, akkó néhogy levigyeték Dálra, haném inkább temessetek az erdődi temetőbe, mivehogy a vizet sose szerettem... Itt szeretnék nyugonni a hegyháton!"

“De a Kossuth sógor gyerekei nem szivessen vették, hogy ide lenne temette az apjuk, mer úgy mondják, hogy az ilyen család kihal, akinek a halottját esőnek temetik az új temetőbe. Mondom én, attú ti ne féljetéek! Példa itt a mi családunk. Ősapánkat, az öreg Hugyikot esőnek temették az erdődi temetőbe, mégis százon fölül vagyunk élő családtagok, az ü utódjai...”- fejezte be történetét a nagybátyám.

Így temették 1973-ban elsőnek Kovács Istvánt a dályhegyi kis temetőbe, ahol kápolnát is építettek és azóta lélekharang búcsúztatja a holtakat az élőktől.

 

Halottak lakodalma

Árva lány volt a dályhegyi Diósi Maris, kinek Kundics Pista volt a szeretője. A lány gyámja a nagybátyja volt, aki ellenezte hogy hozzá menjen feleségül. Inkább a Szabó Misához akarta adni, a birtok miatt... De a Pista ezt mondta: Ha az enyém nem lehetsz, másé se leszel...! Pisztolyából három lövést adott le a szeretőjére (1948/49) és hazafutott. No, te Pista, mit cselekedtél? - kérdezték. Agyonlőttem a Marist, most meg magamat fogom, mondta és főbe lőtte magát...!

A legény szülei azt akarták, hogy ha már így történt, temessék őket közös sírba, rendezzenek közös temetést... De a lány nagybátyja ezt sem akarta. Akkor előbb a lányt, utána a legényt vitték le Szent Mihály lován a dályai temetőbe. A hegyhát fiataljai lakodalmi díszben kísérték utolsó útjára a halott menyasszonyt meg a halott vőlegényt, előttük a halotti koronát vitték. A keresztjükbe ezt vésték: A szerelem vitte őket a sírba!

 

Feleségük által ölettek meg

A hegyháton két férjgyilkosságról tudnak: 1944-ben Loboda Pali is átszökött a Bácskába, hogy ne vigyék el katonának, de az éj leple alatt néha hazajárt. A feleségének német katona volt a szeretője, aki egyszer szokatlan zajra lett figyelmes a másik szobából. Ki jár itt? - kérdezte. Az asszony kurtán ezt felelte: Partizán! Az ijedt katona ekkor berontott és agyonlőtte a Palit...!

Béres Andrást az 1970-es években verette agyon a felesége. A két szomorú esemény elrettentő példaként él a hegyhátiak tudatában.

 

A karácsonyi ünnepkör népszokásai

A karácsonyi ünnepkör népszokásainak sokáig fontos szerepük volt hegyhát életében és itt éltek legtovább.

Borbála napján (dec. 4-én) termésvarázsló céllal gyümölcsfaágat vágtak és vízzel töltött edényben a tűzhely közelében tartották, amíg kivirágzott. Volt, aki ezen a napon búzát is vetett.

Leginkább azonban Luca-búzát vetnek még ma is. Ha pl. ezen a napon férfi jön a házhoz, akkor az szerintük szerencsét hoz. Luca-naptárt vezettek, amelyből az eljövendő év időjárását jósolták. Luca-este a lányok tizenkét legény nevét írták cédulára, majd keresetlenül minden nap egyet tűzbe hajítottak: a legutolsó cédulán a jövendőbelinek vélt legény neve maradt.

Dályhegyen például Lucakor asszonyok jártak kottyolni: meglovagolták a söprűt és a szomszédaik házánál, mondóka közben söpörtek-kotortak vele:

“Kitty-kotty, kitty-kotty.

Annyi tojásuk legyen, mint égén a csillag.

Kitty-kotty, kitty-kotty.

Annyi csibéjük legyen, mint réten a fűszál.

Kitty-kotty, kitty-kotty.

Akkora szalonnájuk legyen, mint a subám hátúja.

Kitty-kotty, kitty-kotty."

Végezetül a házbeliek elvették tőle a söprűt és jelképesen jól megverték vele, majd hálából itallal kínálták a tojáshaszon előmozdításáért az új esztendőben.

A Duna két oldalán levő települések közül a hegyháton éltek legtovább a dramatikus paraszti játékok, mint pl. a betlehemezés (1985-ig), a bölcsőjárás (1985-ig), és a háromkirályok (1990-ig).

A Betlehemet korábban a gyerekek, majd a legények, legutóbb pedig a középkorú férfiak járták. Éjféli misére Almásra mentek, és a pénzt, amit a betlehemezéssel kerestek, a templomnak adományozták.

A fahamut például nemcsak lúgozásra meg a szőlő trágyázására használták, hanem a farsang utolsó estéjén a hajadonokat is vele hamvazták a legények.

 

Egyéb népszokások

Szent Anna kultuszáról a tiszteletére állított kápolna tanúskodik, amelyről ezt mondta egy idős asszony:

“Máma Szent Anna napja van, hát ez olyan asszonyünnep. Még szoktam tartani, mer a Szent Anna a Szűz Máriának vót az anyja. Ezen a napon érik a fokhagyma még máskó vót má érett szöllő is (megj.: a Szent Anna-szőlő).

Szent Annának az almási hegyen van kápolnája, ahová Szent Márk napján szokott menni proséció, búzát szenteni. Aki akart, emehetett az erdődi még a dájai hegyekbül is.” Úrnapkor Almáson, Dályon meg a dályhegyi újtemplomban hársfaágakból emeltek lombsátor-kápolnákat.

A változó életkörülményekkel a népszokások is változnak, a régiek helyébe újak lépnek. Ezt egy hegyháti közlés igen jól szemlélteti:

“Áldozócsütörtökre vótunk Doroszlón: az unokám vett új autót oszt ezt mondta: gyűjjön öregapám, eviszem... Mégfogadtam, hogy ha megveszem, akkó eső utam szenthere vezet!”

 

 

 

1 A Magyar Szent Korona országainak 1910, évi népszámlálása. Budapest, 1912, 42. kötet, 478., 479., 486.

2 A hegyhát magyarságának család- és ragadványnév-anyaga a következő:

Családnevek: Asztalos, Bacskó, Bajcsi, Bartók, Bárány, Bence, Bélik, Béres, Biber, Bodrik, Bodza, Cöndör, Csókvári, Gól, György, Hajdú, Hodán, Horváth, Hugyik, Kaján, Kálózi, Kámán, Kiss, Kocsis. Kovács, Kremerenszki, Kundics, Loboda, Lovász, Madajcsek, Mihályev, Móger, Muskovity, Muzslai, Obertnik, Papp, Pásti, Pusztai, Radics, Sajtos, Szabó, Szeverics, Szénősi, Szobonya, Tóth, Zágorác.

Ragadványnevek: Bajszos-Bodrik, Bugár-Kremerenszki, Burenca-Pusztai, Cinege-Papp, Csarakány-Pusztai, Csaruga-Tóth, Hemyó-Bartók, Klokotya-Bodza, Kossuth-Kovács, Koszvakaró-Obertnik, Kundics-Radics, Kustró-Bélik, Lehocki-Muzslai, Loncsár-Muskovity, Meló-Kocsis, Mozdony-Pásti, Pilka-Horváth, Pomoráncs-Lovász, Pulyka-Bodrik, Szúnyog-Kundics, Szúrdagyon-Bacskó, Szuszkő-Móger, Vadhús-Radics.

3 Bárth 1990: 229. Művében doroszlói meg gombosi diaszpórának nevezi a Szlavón-hegyhátat.

4 Az 1950-es évek elejétől folyik itt rendszeres oktatás. Előbb 4, később 8 osztály működött, 5 tanítóval. Magyar nyelvű oktatás 1952 óta van, 1976-ban például az elsőtől a nyolcadik osztályig 44 diák tanult. Jelenleg csak alsó tagozat működik, melynek 3 osztályában mindössze 12 diák tanul. Az iskola építésében és működtetésében, könyvtárának a feltöltésében fontos szerepe volt a Horvátországi Magyarok Szövetségének. Az almáshegyi magyar gyerekek gyakran jártak Almásra, az erdődhegyiek Erdődre, szerb iskolába.

5 A művelődési ház Petőfi Sándor nevét viseli és zenekara, népi tánccsoportja is volt. Őszönként szőlő- meg almabálat rendeztek. A Horvátországi Magyarok Szövetsége az 1980-as évek elejétől évenként két-három alkalommal szervezett pécsi színházlátogatást a hegyhátiak művelődésének az előmozdítására. Egy-két alkalommal a Budapesti Televízió forgatócsoportja is meglátogatta őket.

6 A dályhegyi (új) templom 1987-ben épült az itt éIő katolikus magyarság összefogásának a jelképeként. Saját, ill. állandó papja sohasem volt, leginkább horvát nyelvű szentmisét hallgattak. Azonban arra is volt példa, hogy Hugyik-unoka személyében újmisés budapesti pap szolgáltatott szentmisét a templomban.

7 A megszállók támogatását élvező horvát usztasák az 1940-es évek elején földig lerombolták az erdődi pravoszláv templomot. A német katonák túszokat ejtettek, közöttük magyarokat a hegyhátról, kiket később az Erdőd alatti Ledinán (Gyepen) kivégeztek. A férfi lakosságot usztasának meg SS-katonának sorozták és ez elöl menekültek a Bácskába, ill. Gomboson vagy Doroszlón élő rokonaikhoz.

8 Etnikai tisztogatás zajlott a térségben, amely teljesen megváltoztatta a hegyhát névanyagát és etnikai képét. Erdődről mintegy hatvan horvátot, a hegyhátról tizenhét magyart hurcoltak el és öltek meg a szerbek. Az utóbbiak névsora a következő: Béres Pali, Cöndör Kati; Papp Ferencet öttagú családjával, Szobonya Pistát háromtagú családjával, Kálózi Miklóst (1991. nov. 9-én) háromtagú családjával; Bence Józsi, Mihályev Ivica, Zágorac Joza; Szabó Józsit a saját házában ölték meg. Ezenkívül sokan elmenekültek a térségből. Bosszúból lerombolták az erdödi római katolikus templomot (amelyet 1880-ban épített a Cseh-uraság); a dályai r. k. templomot (amely 1912-ben épült); meg az almási r. k. templomot. Több más r. k. szakrális emléket is elpusztítottak, mint pl. az Erdőd-hegyen álló Szentháromság kápolnát, amelyet Cseh Irénke állítatott, és a Hugyik-birtok bejáratánál álló Szobonya-keresztet. A víkendházak nagyobb részét is lerombolták. Almás sokác lakói a papjuk vezetésével menekültek Eszékre, csakúgy mint többen a hegyhát magyarjai közül, kik az életüket mentették. Az almási Szűzanya szobrát az UNPROFOR békefenntartói Eszékre mentették át. A védtelen lakosok jelentős része a szűnni nem akaró terror miatt hagyta el a hajlékát. Az épen maradt lakóépületeket idegen betelepülőkkel népesítették be, Almás falu nevét Papukra változtatták. A hegyháti férfiakat robotba hajtották, éjszakára gyűjtőtáborba zárták. Házaikat szerb menekültekkel tömték meg, volt akiét fel is gyújtották. Mindennek a célja, hogy a folyamatos zaklatással menekülésre késztessék őket és birtokaikat meg ingóságaikat szerb menekültek kezére juttassák.

9 “Ezt a Hugyik Panna nénénk így adta tovább az utókornak. A hírmondó léánykori neve Weinbrrgrr vót, Doroszlórul származott.”

10 Egy nagyhold = 2000 négyszögöl = 0,72 hektár.

11 Nyelvük, tájszólásuk, vallásuk, népviseletük, népszokásaik, leánykörtáncaik csaknem azonosak. 12 Mások véleménye szerint is “...az Almáshegy e vót esse.. ", ill. elmaradottabb volt a többinél.

13 Kivételt sokáig talán a pintérek meg a kútásók képeztek. A szemtanúk közlése szerint az utóbbiak a munka kezdete előtt fülüket a földre helyezték, hogy meghallgassák, “suhog-e” a víz? Majd pedig 25 öles (47,5 m mélységű) kutat ástak a gazdaság vízellátására.

14 Aranykorát legutóbb az 1960-as évek elején élte, amikor a bor iránt oly nagy volt a kereslet, hogy a profitéhesebb termelők víz meg kristálycukor hozzáadásával erjesztették, hogy felszaporítsák.

15 Az egyik erdődi gazda L. A. elmondása szerint például egyetlen hatalmas cseresznyefájának a terméséért, amely a szőlőjében állt, 1964-ben több pénzt kapott a piacon, mint fél hold kenyérnek való búzatermésért.

16 A szőlőtörkölyben télire való paprikát savanyítottak, kifőzés után a forró törkölyben rozsdától mentesítették a kézi szerszámaikat, mint pl. az ásót, kapát meg hasonlót.

17 A hegyháti férfiak egy része vadászattal is foglalkozott, de ez a tevékenység csak a legközelebbi falu vadászegyesületén keresztül engedélyezett. A második világháború után az erdődi hegy alatt élő Bajcsi, Balog, Bodrik meg a Pusztai család tő foglalkozása a dunai halászat volt.

18 A szerb gyerekkori élmények közé tartozik egy kora hajnali esemény, amikor a nagybátyám be akarta fogni a lovát és kiállt a hegysarokra: kiabálva nevén szólította a hegy alatt legelésző Luca nevű állatot. Rövid idő elteltével nyerítés meg lódobogás hallatszott a szurdok felől, trappban érkezett az okos jószág. Gazdája megveregette a 16 nyakát, megtörölgette a szőrét és rövid idő elteltével kigördült a kocsi az udvarról.

19 Az egyik írt élő tanító például öt fejőskecskét tart.

20 Korábban bocskorban meg gumicsizmában gyalogoltak, vagy lovaskocsin közlekedtek, vitték orvoshoz a beteget, mentek a vendégek elé a vasútállomásra. Mert ha beköszöntött az ősz, vagy télen kiengedett a fagyos föld, akkor sártengerré változtak az utak.

21 A piacozó asszonyok “obornyicának” nevezik a vállrudat vagy vízhordó rudat, amelyen a kosaraikat cipelték.

22 Voltak emlékezetes időszakok is, amikor pl. a meggyet a földolgozóipar kihelyezett állomásán vették át és tartósílották. Szüretkor Zágrábból érkeztek teherautók a borszőlő átvételére. A Bácskából kerékpáron meg gépkocsin érkeztek, birsalmát vásárolnia befőzéshez.

23 Az utóbbit még 1930-ban vásárolta almási gazdája Hugyik Antal a zombori vásárban. Az eketípus azért keltette föl az érdeklődését, mert alkalmas volt az alacsony művelésű szőlőtőkék télre való beszántására.

24 Bárth 1990: 228.

25 Az erdődi búcsú november elsején, a doroszlai nov. 10-e utáni vasárnap van. Szept. 8-án, ill. Kisasszonykor a dályhegyiek is az almási búcsút ünnepelték.

26 Borkóstoló ürügyén levezetik a pincébe, de a minőségi borok igazán csak akkor éreztetik részegítő hatásukat, ha a vendégek kijönnek a hűs pincéből.

27 Nemcsak a bácskai Doroszlón, hanem Kőszeg-doroszlón is közismert eredetmagyarázó, amely szerint a helység valamely rossz lóról kapta a nevét.

28 Gomboson a szöcskét “szecskának” meg “mezei lónak” nevezik. Mivel Péter-Pálra, ill. a búcsújukra, ami nyáron van, nem hizlalhattak disznót, pecsenyének libát sem tömhettek, mint pl. az erdődiek meg a doroszlóiak.

29 A falucsúfoló szerint a gyóntató pap azt felelte, hogy szégyennek ugyan szégyen, ám nem vétek bogojainak lenni.

30 A “maligános” hegyháti borok igencsak fölfokozták a fiatalok vérmérsékletét és búcsúkor nemcsak a “betolakodó” legényeket támadták kakas módjára, hanem egymást is megbicskázták. Régebben közismert volt a Busija meg a Dályhegy ellentéte, de voltak ellenségeskedő családok is, mint pl. a Kozmák meg az Obertnikek, kik alkalomadtán összeverekedtek.

31 Más, ehhez hasonló, rímbe szedett falucsúfolók is ismertek a Bácskában, mint pl. a következő: “Ó, te Moravica; jajj, Pacsér, kenyeretlen Csantavér, nagykalapú Bajsa, telhetetlen Szabadka...”

32 Az említett két pont magasságát korábban senki sem tudta megállapítani. Azonban egy 1915-ös katonai térkép szerint a fordítottja igaz. A Doroszlói Szent Katalinnak mindössze 94 m a tengerszint fölötti magassága.

33 Ha valaki például Túladunára ment, akkor beszólt: Mit üzensz a rokonaidnak? Ha pedig visszaérkezett, hozta azok üzenetét. Ma is leginkább ilyen úton értesülnek egymásról.

34 A hegyhát gyerekeinek a nevelése állítólag nem volt túlzottan szigorú. Döntő szerepe a nevelésben az anyának volt, aki főzőkanállal verte a gyerekét, ha büntetni akarta. Nagy vétségnek a lustaság, munkakerülés számított. Ezért pedig az apja még a nagyobbacska gyereket is kikötötte a fához vagy vizes kötéllel látta el a baját.

35 H. J. visszaemlékezett, hogy egy alkalommal a dodola után az esővel akkora jegek estek, mint egy “vancaga”, ill. kisbalta.

36 Ezzel ellentétben az almási hegyen azért volt kötelező hazavinni a határból a maradék vizet, mert másképp otthon kiszárad a kút.

37 A hegyekben működő virágcsináló asszony Doroszlón tanult lakodalmi bokrétát készíteni.

38 Úgy tudják, hogy a szlavóniai Szentlászlón ilyenkor talicskát toltak a menet élén haladó menyasszony elé, annak hasonlatára, hogy ő is maga előtt tolja a terhét.

39 Csaknem minden nép hagyományában megtalálható ez a rejtett népi eutanázia, amely a parasztságnál természetes, a művelt világ meg a mai napig vitatja a létjogosultságát.

 

IRODALOM

A Magyar Szent Korona Országainak 1910. évi Népszámlálása. Budapest, 1912.


Bárth János

1990 Adalékok a jugoszláviai magyarság búcsújáró hagyományainak az ismeretéhez (Doroszló). In.: Vallásosság és népi kultúra a határainkon túl. Magyarságkutató Intézet Budapest

 

Jung Károly

1978 Az emberélet fordulói. Gombosi népszokások. Forum, Újvidék

 

Kovács Endre

1982 Doroszló hiedelemvilága. Forum, Újvidék

1988 Bölcsőtől a koporsóig. Az emberélet fordulóinak népszokásai Doroszlón. A Magyar Nyelv, Irodalom és Hungarológiai Kutatások Intézete, Újvidék

1993 Földművelés egy bácskai magyar faluban. Mikes Kiadó, Budapest

1995 Doroszló népessége. Helytörténeti jegyzetek. Mikes Kiadó, Budapest

Magyar Néprajzi Lexikon, 1982. 55-57.

 

Martin György

1979 A magyar körtánc és európai rokonsága. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1979, 37., 126., 385.

 

Pesthy Frigyes kéziratos monográfiája, 1865. Budapesti Országos Széchenyi Könyvtár.