A Csirajozás Doroszlón
|
ELŐSZÓ
Doroszlót mint települést 1313-ban említették először az okiratok, amikor a Bácska a Történelmi Magyarország részét képezte. Nevét a 18. században használt pecsétjén látható mezőgazdasági eszközről: a doroszlóról kapta boroszló.
Török uralom alá 1552-ben került a Délvidék és a török defterek már a zombori nahijéban sorolták föl boroszlót. A Délvidék magyar lakossága a kétszáz év alatt elmenekült vagy kipusztult. 1662ben még elpusztult helységként említették, az 1699. évi összeírásban már nincs is fölsorolva a település.
A törököktől visszafoglalt területeken új honfoglalás folyt. A jobbágy szabadságot kapott, ha valamely puszta helység megtelepítésére vállalkozott, ahol a gazdasági élet jóformán elölről kezdődött. Erről Lakatos József jegyző a következőket írta:
“Doroszló községet a múlt század elején, Ráczok földalatti putrikban lakták, azonban igen gyéren a határban elszórva, miért is a Kincstári Igazgatóság arra törekedett, hogy a földmítvelést nem szerető, és csak pásztor életet viselő Ráczok mellé magyar vagy tót lakósságot szereztessen... A telepítési okmány alakján 1752. évben Dormány Pál, kinek utódjai most is élnek, felhatalmaztatott, illetve kiküldetett tlj- boroszló helység benépesítésére... Ekkor telepedtek le e helyütt a mostani magyar lakosságnak ősei.”
A középkori település a hajdani Úz (Mosztongn) keleti partján, a manapság Pusztának nevezett határrészen feküdt. Újdojroszlót viszont a mocsár nyugati partján elterülő két középkori település: a Bajkút meg a Szent Katalin térségébe telepítették.
Doroszló újratelepítése 1752-ben kezdődött. Népességét
a Történelmi Magyarország 27 vármegyéjének 113 településéről toborozták, etnikailag
magyarok, vallás szerint római katolikusok voltak. A telepeseket kibocsátó helységek
szóródása folytán Doroszló hagyományokban rendkívül gazdag. Nyomtalanul két
évszázad múlt el anélkül, hogy szellemi kincseinket menthettük volna. Nem túlzok,
ha azt állítom, hogy a település néprajzi anyaga így is “Magyarország” kicsiben.
A tanulmányba foglalt leánykörtáncok ennek részei és Doroszló lakóinak a hagyományos
műveltségét tükrözik.
A Csiraj kommunikációs szerepe a néphagyományban
A Magyar Néprajzi Lexikonban Csirajozás, Csiraj búbos elnevezés alatt ez áll: “A Duna menti Doroszlón és környékén a párválasztó jellegű böjti leánykörtánc neve..."
A Csiraj elnevezés Doroszlón és a szomszédos Gomboson kívül még a Duna másik oldalán levő Szlavón-hegyháton, a két település kirajzásaként emlegetett Erdőd-, Dály- és Almáshegyen élő magyarság között is ismert és azonos fogalmat jelöl. Több évi kutatás ellenére, a magyarság leánytáncai között, az említetteken kívül, sehol sem ismerik ezt az elnevezést.
A régi falu kis közösség, ahol mindennek és mindenkinek megvan a maga helye, összhangban a többi dolgokkal. A hagyományos paraszti gazdálkodás letéteményese volt a hagyományőrzésnek és a fejlődésnek egyaránt. A paraszti kultúrában egyaránt föllelhetők az agrárkonjuktúra és a gazdasági krízis nyomai.
Ha valamely szokást helyesen akarunk értelmezni, tudnunk kell, hogy a folyton változó világban a népszokások nagy része funkcióját, létezésének értelmét és gyakorlatiságát elvesztette és lassan feledésbe merül. Így van ez a Csirajjal is.
Mi hát a Csiraj?
Böjti leánykörtánc, melyet már a nagyanyáink öreganyái énekeltek és táncoltak a maguk idejében.
Más vigalmakra és mulatságokra különféle vallási tilalmak vonatkoztak. A Csirajt viszont egész éven át szabad volt táncolni.
A serdülő leánykák vasárnap- meg ünnepnapok délutánjain kiálltak valamelyikük háza elé az utcára táncolni. A kezdésre, amíg kevesen voltak, hárman-négyen kapaszkodtak össze és énekük ütemére táncoltak. Ilyenkor maga a kör forgott. Később körbe álltak és függően a kör nagyságától, a körben egy vagy két leánypór forgott. Minden versszak, ill. strófa után a táncoló pár egyike visszaállt a körbe, a bennmaradt pedig a körülállók közül új párt választott, akivel még egy versszakot, nótát táncolt. Így cserélődtek, amíg meg nem unták vagy rájuk nem sötétedett. A körben állók nem táncoltak, csak énekeltek.
A leányének hívogató szavára odaérkező meg az arra haladó legények megálltak és szemlélték lelkes fürge táncukat. Ilyenkor az is előfordult, hogy becsalták valamelyik legényt a körbe és megtáncoltatták.
A körben táncolók cseréjét a dal ritmusa, a tánc élénksége tette szükségessé: két strófánál többet aligha bírt valaki szusszal, még a vasárnap délutáni, könnyű öltözékben sem.
A doroszlói lányok templomi viselete a díszesebb, táncolni is ebben jártak a kocsmába. A nyersezett péntők miatt leülni nem tudtak és lábon kellett kivárniuk a tánc végét. Táncszünetben a legények az ivószobában pihentek, a lányok meg addig Csirajoztak.
Ilyenkor a csirajnóták kommunikációs szerepe is kifejezésre jutott. Ugyanis a strófák legtöbbjének tömör és teljes a mondanivalója: annak a lánynak a lelke mélyéről tört felszínre, aki az éneket kezdte. Ott a kocsmában, ill. a táncteremben, a fal melletti padon körül üldögélő szülék, fiús anyák meg szájtátó rokonaik füle hallatára, ország-világnak a tudtára adhatta örömét, bánatát, szerelmét vagy átkát.
A csirajnótában mindez benne van. A száznál több versszak közel harminc dallamával kimerített minden mondanivalót.
A boldog, szerelmes lány így kezdte:
Nincs édesebb a, fekete szőlőnél.
Nincs kedvesebb az első szeretőnél,
mert az első tud igazán szeretni,
másodikkal de sokat kell szenvedni.
Szegénysorsú leány reménytelen szerelme ekképpen jutott kifejezésre:
Balsors hozott engem a világra.
Szerettem egy legényt, de hiába.
Visszadobta szerelmemet, rnegcsalta a szívem.
Juss kell néki, nem szerelem. verje meg az isten!
Szegényebb társai a beképzelt gazdalányt ezzel az énekkel csúfolták:
Barna kislány, ne bízd el magadat!
Selyem szoknya veri a farodat.
Ha a szoknyád selyemből nem volna,
hozzátok se jártam volna soha.
Ha valamely lány udvarlóját ellenezték, akkor ezt dalolta:
Haragszik a szeretőm anyja,
hogy engemet szeret a fia.
Ha haragszik, tegyen róla-róla,
ne eressze el a bálba,
kösse meg az ágy lábához,
úgyis én leszek a párja.
A kapós lányok ezt énekelték:
Túl a Tiszán, a tengeren
alma terem a kenderen.
Minden száron kettő-három,
van szeretőm tizenhárom.
Ha összeveszett a szeretőjével, akkor a lány így kezdte:
Körül csillagos az ég,
majd eszedbe jutok még,
de már akkor későn lesz,
mert másik szeretőm lesz.
A gyáva legényt énekével ekképpen buzdította a lány:
Mit ér annak a legénynek élete,
kinek mindég a zsebbe van a keze?
Nem meri a lányokat megölelni,
mert attól, fél, hogy a fene megeszi.
Régi szeretőjét ezzel az énekkel csalogatta vissza:
Végig mentem (a) doroszlai tengetőn.
Elvesztettem fehér slingütt zsebkendőm.
Fehér slingütt zsebkendőmet nem bánom,
csak a régi szeretőmet sajnálom.
Ha a lány nem fogadta a legény udvarlását, ezt énekelte:
Kiskertemben kinyílott a jácint.
Nem bánom én, ha hozzám el jársz is.
Megmondtam már háromszázezerszer,
édesanyám nem neked nevelt fel.
Átkot ekképpen szórt bánatában a lány:
Üssön meg babám ménkű!
Akkora mind egy malomkü.
Üsse le a derekadat,
mire kötöd a farodat.
Ha rukkoltak a regruták, akkor így kezdődött az ének:
Udvaromon hármat fordul a kocsi.
Édesanyám kofferomat hozza ki!
Kofferomat, sorozati levelem,
te meg babám, felejtsd el a nevemet!
Háború idején:
Doroszlai póstás udvarába,
lehullott az akácfa virága.
Fölszedné azt sok jó édesanya,
hogy a fia ne lenne katona.
A forradalom idején ezt énekelték:
Ferenc Jóska azt üzente ma reggel:
masírozni szeretne a sereggel.
Ne masírozz édes, öreg királyunk!
Te csak nézzed, amit mink majd csinálunk!
Amikor szereltek le a legények, nem titkolt örömmel énekelték:
Hazudik az, aki nekem mondja:
liliomból nem lesz piros rózsa.
Hogy civilbe (a) rózsám elé álltam,
ezt a csudát Isten úgyse, láttam!
Amikor újra megszólalt a zene, a táncszünet is véget ért. A legények beözönlöttek a táncterembe és egy-kettőre szétkapkodták, ill. táncra kérték a körben álló lányokat.
Amióta megtörtént a kivetkőzés (1958), táncszünetben a doroszlói lányok is asztalhoz ülnek. Többé nem csirajoznak, csak akkor, ha a tánccsoport szervezésében lépnek föl különféle rendezvényeken.
A Gyöngyösbokréta-tánccsoport programján gyakran szerepel a falu nevéhez fűződő Csiraj bemutatása. Mégis sajnálattal kell megállapítanunk, hogy e gyönyörű böjti leánykörtáncunk, gyakorlati értékét vesztve, kihalófélben van. A vasárnap délutáni, könnyű zitz ruhák eltűntek, helyettük a nehézkes templomi viseletben táncolnak. Ezáltal lanyhult a Csiraj üteme, a táncosok alig képesek a saját énekükre táncolni.
A tanulmány két évtizedet lapult a fiókomban. A közelmúlt létbizonytalansága közepette fölötlött bennem is a mentés gondolata, közben szakvéleményezettem. Műértő barátom, dr. Fehér Zoltán ezt írta a könyvben szereplő Csirajokról: “... nem gyöngyszemei a magyar népzenének... Legtöbbje népies műdal, s országosan ismertek. Szövegeikről gyaníthatók, hogy eredetileg talán más dallamokon szólalhattak meg... Lám, Iám, mielőtt végképp kimúlik a magyar paraszti kultúra, van még egy efféle félnépi (fél városi) föllángolása."
A “végképp kimúlás" veszélye tehát elérkezett. De, hogy mikor következik be végérvényesen, ez már csak rajtunk múlik. Elődeinkről maradt ránk a Csiraj néven ismert leánykörtánc, amely néphagyományunk, műveltségünk részét képezi. Büszkék vagyunk rá és nemcsak megőrizzük, hanem íme, továbbítjuk is az utánunk érkezőknek!
Csirajnóták
I.
Kukorica, pipi:
barna lány, gyere ki!
Gyere ki a kiskapuba
vélem beszélgetni!
Nem mehetek én ki,
anyám nem enged ki.
Nem enged a kiskapuba
véled beszélgetni.
Édesanyám voltál,
mér nem tanítottál?
Mikor gyönge vessző voltam,
mért nem hajlítottál?
De most már nem hajlok,
mert katona vagyok:
Ferenc Jóska a számomra,
bakancsot szabatott.
Bakancsot szabatott,
de rövid a szára:
hogyha hosszú marsot
fújnak elmerül a sárba.
Nincsen a császárnak,
olyan katonája,
mint ha (a) híres magyar huszár
fölül a lovára.
Fölül a lovára,
rágyújt pipájára.
De sok szőke, barna lánynak
fáj a szíve rája.
Fölül a lovára,
kard az oldalára.
De sok szőke, barna lánynak
fáj a szíve rája.
Ne fájjon a szíved,
nem leszek a tied!
van már nékem szebb szeretőm,
aki engem szeret.
II.
Azt mondja a torma:
minden kislány egyforma!
Hazudik a torma, nem egyforma:
mindig szebb a szőke, mint a barna!
Azt mondja a retek,
hogy én szőkét szeretek.
Hazudik a retek, nem szeretek:
szőke kelvett barnát ölelgetek.
III.
Keskeny nékem ez az út.
Körüljárom a falut.
Láttam a kis Bözsikét,
hogy etette a csirkét.
Etesd, Bözsi, a csirkét,
abból eszel pecsenyét!
Pecsenyére vörösbort,
veled mulatozom most.
Ez a kislány eladó:
majd megveszi a zsidó.
A zsidónak nem adjuk,
egy legénynek odadjuk.
Kerek udvar; kicsi ház,
barna kislány mit csinálsz?
Csinosítom magamat,
várom a galambomat.
Piros, piros papiros,
ez a kislány, de csinos!
Se nem kicsi, se nem nagy,
éppen hozzám való vagy!
Piros alma, gömbölyű!
Enyém vagy, te gyönyörű.
Enyém vagy te, nem másé,
nem az édesanyádé.
Vékony deszkakerítés,
átlátszik az ölelés.
Ölelj, babám, kedvedre,
nem hányom a szemedre!
Piros alma csutája,
sebes a rózsám szája.
Meg köll annak gyógyúni,
ha meg akar csókúm.
Körül csillagos az ég.
Majd eszedbe jutok még,
de már akkor későn lesz,
mert másik szeretőm lesz.
Kicsi még a mi lányunk:
ne járjon kend mutálunk!
Ha megnő!! a mi lányunk:
akkor, járjon kend nálunk!
Kiszáradt a bodzafa,
hol hálunk az éjszaka?
Vagy nálatok vagy nálunk,
ahol szép lányt találunk.
Majd meglássuk estére,
ki ül az ágy szélére?
Szőke lesz-e vagy barna?
Vagy a szívem fájdalma?
ÜI az ágyon a cica.
Szeretsz-e még, Katica?
Ha nem szeretsz, Katica:
karmoljon meg a cica!
Vékony kukoricaszár,
kapálatlan maradtál!
Szőke legény, barna lány,
csókolatlan maradtál!
Kis ómárjom kis kulcsa.
A mi papunk, de furcsa!
Este menyecskékhez jár,
másnap arról prédikál.
IV.
Ez a kislány de kényes,
a két szeme de fényes.
Alig alig csöpörödik föl,
már néki legén köll.
Ki a legént szereti,
soha el nem felejti, felejti.
V.
Bács-Doroszlón nincs szép kislány
csak kettő, csak kettő.
Az egyiket elszerette a
jegyző, a jegyző.
A másik meg a kapuba
neveti, neveti,
hogy őtet a bíró fia
szereti, szereti.
Kiültek a vénasszonyok
a padra, a padra.
Tudja isten, miről folyik
a pletyka, a pletyka.
Nem kérem én a jó Istent
csak arra, csak arra:
valamennyit ragassza rá
a padra, a padra.
VI.
Besoroztak katonának,
jaj, de nagyon messzire.
Itt kell hagynom a babámat a
legszebb idejében.
Letöltöm a másfél évet,
jaj, de nagyon soká lesz:
az én kedves galambommal,
azt sem tudom, hogy mi lesz.
VII.
Túl a Tiszán, a tengeren,
alma terem a kenderen.
Minden szálon kettő, három,
van szeretőre, tizenhárom.
Annyi a lány, mint a csillag:
egy csoportba, mint a galamb.
Megrezzentik, széjjelszalad.
a csoportba egy se marad.
Árok parton kácsatojás.
Ez a kislány; de pántlikás.
Illik neki, mer van neki,
szeretője vette neki.
Úgy ég a tűz, ha raknak rá.
Szól az irigy, ne hallgass rá!
Raktak is rá, raknak is rá,
csak te, babám, ne hallgass rá!
Irigyeim sokan vannak.
Mint a kutyák, úgy ugatnak.
Adjunk nekik víg napokat,
hadd ugassák ki magukat!
Irigylik a lányságomat:
ezt a piros lobogómat.
Bokorra kötöm a végit,
úgy megyek Doroszlón végig.
Rózsám, addig el nem hagylak,
még a tóba halak laknak.
Abba pedig mindig laknak,
így hát, soha el nem hagylak!
Kaszás csillag van az égen.
Kaszál a rózsám a réten.
Ha ő kaszál, én meg gyűjtök,
úgyis rajta könyörülök.
A pünkösdi piros rózsa
kihajlik a gyalogútra.
Ha arra mész, szakajts róla,
rózsa nélkül ne járj soha!
Sárgarépa, petrezselyem.
Az anyósom veszedelem.
Alig várom az ördögöt,
hogy elvigye a vén dögöt!
Üssön meg, babám, a ménkű!
Akkora, mint egy malomkü.
Üsse le a derekadat,
mire kötöd a farodat!
VIII.
Ég a gunyhó, ropog a nád,
szorítsd hozzád azt a barnát!
Még a barnát szorongatod,
addig a szőkét elszalajtod.
Ég a rőzse, szaladj, Örzse,
mert megég a szoknyád széle!
Ha megég a szoknyád széle,
megver az urad estére.
Kiskomárom, Nagykomárom,
de szép kislány ez a három!
Elszeretném az egyiket,
három köpül (a) legszebbiket!
Uccu, kislány, ugorj egyet,
ne sajnáld a cipellődet!
Én se sajnáltam a lábam,
mikor tehozzád eljártam.
IX.
Van már kisszék csak a lába költ,
van már három csak még egy költ!
Gyere he, gyere be, de gyere be!
Páros csókot adok idebe.
Csirke csipog az ágy alatt.
Jaj, de régen nem láttalak!
Gyere be, gyere be, (de) gyere be!
Páros csókot adok idebe!
X.
Erdő mellett nem jó lakni,
mert sok fát kell hasogatni:
tizenhárom ölet meg egy felet.
Öleljen meg engem, aki szeret.
Engem szeress, ne anyádat!
Én vettem a szép ruhádat: t
tizenhárom véget meg egy felet.
Öleljen meg engem, aki szeret!
Jó étel a rák meg a hal.
Bolond, ki bújába meghal.
Harcsa, csuka, kárász, ponty, keszege,
aki búsúl, annak nincsen esze.
XI.
Csipkés a szöllőnek levele,
vártalak én rózsám az este.
Váratlanul jöttél hozzám,
áldjon meg az Isten rózsám.
Az én rózsám szeme, szája,
többet ér, mint a tanyája.
A tanyája fekete gyász,
de ő maga: aranykalász.
Ágas-bogas, sűrű tölgyfa.
Nem is voltál nálam még ma.
Nem is volt még ma víg napom:
gyászba borult a csillagom.
XII.
Haragszik a szeretőm anyja,
hogy engemet szeret a fia.
Ha haragszik, tegyen róla, róla,
ne eressze el a hátba,
kösse meg az ágy lábához,
úgyis én leszek a párja.
XIII.
Csira Maris, tudom a neved!
Érted lettem halálos beteg.
Vesd le rózsám csalfa szemedet,
Úgyis tudják, igazán szeretsz.
Túlsó soron esik a dara, (vagy: esik az eső)
ne menj arra, Gubera Vera! (vagy: kislány, eleső)
Sáros lesz a sárga cipellőd,
megver érte a régi szeretőd.
XIV.
Doroszlai póstás udvarába
lehullott az agácfa virága.
Fölszedné azt sok jó édes anya,
hogy a fia ne legyen katona.
Lement a nap a maga járásán.
Sárgarigó szól a Tisza partján.
Sárgarigó meg a fülemüle,
szép a babám, hogy váljak meg tüle?
XV.
Rozmaringnak csak az a szokása:
télen, nyáron lehajlik az ága.
Ha lehajlik, kóróvá változik,
babám szíve hozzám sóhajtozik.
Lefeküdtem, de csak alig-alig,
már egészen se a falig, falig.
Jól megölelj angyalom, engemet,
le ne essek az ágyrú mellüled!
Gyöngyön, gyöngyöm, gyönyürű virágszál.
Elvennélek, ha szegény nem volnál!
De hiába ég a szemed fénye:
drága neved nincs a levelembe.
Kiskertemben kinyillott a jácint.
Nem bánom én, ha hozzám eljársz is.
Megmondtam már háromezerszer:
édesanyám nem neked nevelt fel.
Doroszlói templom tetejére
rászállott egy holló feketébe.
Babám, ez a holló minket gyászol:
el akarnak tiltani egymástól.
KOTTA
XVI.
Ez a csárda kívül-belül sárga,
patkós betyár mulat a csárdába.
Kocsmárosné, jól megértse a szót,
látott-e nyár lovon hét patkót?
Ha nem látott, jöjjön ide, láthat!
Négyet visel e gyönyörű állat.
Az ötödik magam vagyok, nemde?
Kettő meg a csizmámra van verve.
Kocsmárosné, jár-e erre zsandár?
Jár biz erre tizenhárom betyár:
Szolgálóját strázsára álijja,
ha zsandár jön jeladásul adja.
XVII.
Ez a kislány magát nagyra tartja,
pedig csak a szoknya mutat rajta.
Nem tudja a rántást meg keverni,
mégis (a) taknyos, férjhez akar menni.
Sárgarépa és zöld petrezselyem,
tótágast áll bennem a szerelem.
Jaj, Istenein, ugyan micsináljak.
szaladjak-e vagy tótágast álljak?
Olvad a hó, tavasz akar- lenni,
de szeretnék bazsarózsa lenni!
Kinyílnék a babám kiskertjében,
hadd tűzne fel dobogó keblére!
Barna kislány ne bízd el magadat!
Selyem szoknya veri a farodat:
ha a szoknyád selyemből nem volna.
hozzátok se jártam volna soha!
Barna kislány, mikor hozzád jártam,
azt a legényt sokat nálad láttam,
de én azért nem hányom szemedre,
él még anyád, juttassa eszedbe!
Ez a legény magát nagyi-a tartja,
pedig csak a nadrág mutat rajta.
Nem tudja a rendet lekaszálni:
mégis (a) taknyos hozzám akar járni.
A nagyutcán végestelen végig
minden kiskapuba virág nyílik.
Minden kiskapuba kettő-három,
csak az enyém hervadt el a nyáron.
A mi cicánk férjhez akar menni.
A szomszédé el akarja venni.
Édes cicám, ne hagyj itt bennünket!
Ki fogja meg a mi egerünket?
Liba, liba, tarkaszárnyú liba!
Hivatalos vagyok a lagziba.
Mit ér nekem az a lakodalom,
ahol az én rózsám a menyasszony?
Sárgarigó kerüli az erdőt.
gyere pajtás, keressünk szeretőt!
Én is voltam annak kerülője,
barna kislány igaz szeretője.
Piros alma begurult a sárba:
ki fölveszi, nem lesz az hiába.
Én fölveszem, megmosom, megmosom,
a rózsámat ölelem, csókolom.
Piros alma, ne gurujj, ne gurrujj!
Barna kislány, ne bususjj, ne busujj!
Nem búsulok, sose búsulok én:
jön a tavasz, menyasszony leszek én.
Göndör subám szegre van akasztva.
Gyere, rózsám, akaszd a nyakamba!
Te is tudod, ott annak a kelve:
még az éjjel betakarlak vele.
Én mondhatom: Istenem, Istenem!
Gyászba borul az egész életem.
Gyászba borul felettem az ég is.
Látod, babám, baka vagyok én is.
Hazudik az, aki nekem mondja:
liliomból nem lesz piros rózsa.
Hogy civilbe rózsám elé álltam,
ezt a csudát, Isten ugyse, láttam.
XVIII.
Balsors hozott engem a világra,
szeretek egy legényt, de hiába.
Visszadobta (a) szerelmemet,
megcsalta a szívem.
Juss kell neki nem szerelem,
verje meg az Isten!
Páros csillag ragyog fönn az égen.
Ha nem szeretsz, mért nem mondtad régen?
Nem borult volna fölöttem
egész világ gyászba,
a szívem se,
a lelkem se nem fájna utánad!
Jegenyefán fészket rak a csóka.
Barna kislányt tanítottam csókra.
Tüzes csókját jaj, de sokat
vissza-visszakérte:
a szívemet, a lelkemet
adtam neki (oda) érte.
Barna kislány, szerettelek nagyon!
Most is szeretnélek, kisangyalorr!
De mivel hogy széjjelszakadt
szerelmünknek lánca,
(Bács-Doroszlón) nincsen olyan kovács.
(sej) aki összekalapálja!
XIX.
Szépen úszik a vadkácsa a vízen.
Szépen legel a lovam a réten.
Szépen szól a csengő a nyakába.
tiéd leszek én babám nem sokára.
XX.
Édesanyám, nem bírok elaludni,
ablak alatt legényt hallok dalolni.
Édesanyám, epesszen ki hozzája!
Fáj a szívem, majd meghasad utána.
Ráérsz te még a kapuba kimenni!
Ráérsz te még a legénnyel beszélni!
Tudom, anyám, tudom, hogy még ráérek,
azt is tudom, hogy nem sokáig élek.
Zöld erdőbe terem a mérges kígyó.
Szép leányból van a legénycsábító.
Jaj, Istenem, de jó annak, ki csúnya,
sok szép legény szívét nem szomorítja!
Két ablak köze besütött a holdvilág.
Az én rózsám abba fésüli magát.
Én is abba fésülöm a hajamat.
Legény vagyok, szeretem a lányokat.
Nincs édesebb a fekete szőlőnél.
Nincs kedvesebb az első szeretőnél,
mer az első tud igazán szeretni,
másodikkal, de sokat kell szenvedni.
Ágfas-bogas a diófa teteje.
Megjött már a legények veszedelme:
osztogatják a szomorú levelet.
Válts ki engem, kisangyalom, ha lehet!
Udvaromon hármat fordul a kocsi.
Édesanyám, kofferomat hozza ki!
Kofferomat, sorozati levelem,
te meg babám, felejtsd el a nevemet!
Ferenc Jóska azt üzente ma reggel:
masírozni szeretne a sereggel.
Ne masírozz, édes, öreg királyunk!
Te csak nézzed, amit mink majd csinálunk!
Nincsen széle a fekete kendőmnek.
Nincsen igaz szava a szeretőmnek:
mert ha igaz szeretőm lettél volna,
szombat este hozzám eljöttél volna.
Hervadj, rózsa, ha leszakajtottalak!
ne haragudj, rózsám, ha elhagytalak!
Ne haragudj, verjen meg a teremtő,
sosem voltál igaz szívű szerető!
Amit adtam jegybe gyürüt, add vissza!
Mert annak a gyémántköve nem tiszta.
Ha te engem tiszta szivből szeretnél,
a világon legboldogabb lehetnél.
Mit ér annak a legénynek élete,
kinek mindig a zsebbe van a keze?
Nem meri a lányokat megölelni,
mert attól fél, hogy a fene megeszi.
XXI.
Rozmaringszál fölsiet az ég felé.
Jaj, de régen jártam a szeretőmné.
Majd elmegyek estére, ha sötét lesz,
hogyha tudom, hogy a rózsám otthon lesz.
Kék virággal virágzik a temető.
Engem temessetek oda legelőbb!
Előbb engem, utána a babámat,
hogy ne tartson más ,szeretőt magának.
Végig mentem (a) doroszlai temetőn.
Elvesztettem (a) fehér slingütt zsebkendőm.
Fehér slingütt zsebkendőmet nem bárom,
csak a régi szeretőmet sajnálom.
Elátkozott engem az édesanyám,
hogy ne legyen se országom, se hazám!
Csipkebokor legyen az én szállásom,
ott se legyen sokáig maradásom!
Piros almát kétfelé szokták vágni.
Ha nem szeretsz, nem muszáj hozzám járni!
Javasújjon édesanyád gazdag lányt,
kivel holtig töltöd a fekete gyászt!
Sárgadinnye ráfutott a görögre.
Még azt mondják, hogy váljunk el örökre!
De én nem válok el, rózsám, tetőled,
mert én téged igaz szívből szeretlek!
XXII.
Bács-Doroszlón építenek templomot.
Kilenc kislány hordja föl a vályogot.
Kilenc kislány hordja kilenc legénynek,
mindegyik a maga szeretőjének.
XXIII.
Zöld levelű piros retek megérett.
Mint a galamb, a rózsámmal úgy élek.
Kértem is én a mennyei Teremtőt,
adjon nekem igaz szívű szeretőt.
Azt gondolod, bánom, babám, nem biz én,
hogy tetőled el kell válni az idén
Megkerülöm Bács-Doroszlót, elég nagy:
vagyok olyan leány, mint te, legény vagy.
XXIV.
Ég a gunyhó, ropog a nád, ajjajjaj,
szorítsd hozzád azt a barnát, celeculahopp!
Még a barnát szorongatod, ajjajjaj,
addig (a) szőkét elszalajtod, celeculahopp!
Szőkét ne végy, mer beteges, ajjajjaj,
vöröset se, mer részeges, celecula-hopp!
Barnát vegyél, az lesz a jó, ajjajjaj,
az lesz a csókra hajlandó, celecula-hopp!
XXV.
Borozdába szól a dalos pacsirta.
Ne szomorítsd a szívemet, Mariska!
Mert ha szomorítod árva szívemet,
majd meglátod, halva találsz engemet!
XXVI.
Káposzta, káposzta, csipkés a levele.
Ennek a kislánynak nincsen szeretője.
Lesz a káposztának sima levele is,
leszek én még ennek a kislánynak hű szeretője is.
Erdőbe, erdőbe, szép kerek erdőbe
rózsát szed a babám rózsás kötőjébe.
Szedjed babám, szedjed, hogy el re hervadjon,
hogy a mi szerelmünk, félbe ne maradjon!
Erinek a kislánynak rövid a szoknyája.
Mondtam az anyjának, varrjon fodrot rája.
Nem varrott, nem varrott a semmirevaló:
csak a (szőke, barna) legényekre kacsintgatni tud jó!
Ennek a kislánynak hosszú a kötője.
Mondtam az anyjának, vágjon le belőle.
Nem vágott, nem vágott a semmirevaló:
csak a (szőke, barna) legényekre kacsintgatni tud jó!
Ennek a kislánynak szeplős az orcája.
Mondtam az anyjának púdert vegyen rája.
De az édesanyja azt felelte rája:
akinek nem tetszik, ne járjon utána!
Icike, picike doroszlai utca,
valami (a) szívemet mindig oda hozza.
Jövet is, menet is arra járok mindig,
pedig egy kicsikét távol esik innét.
KOTTA
XXVII.
Haragszik a pusztabíró, becsületem bántja.
Be-bejártam udvarába, a szememre hányta.
Nem szoktam én csikót lopni, Isten, ember látja.
Miért is van a bíró úrnak kökényszemű lánya?
XXVIII.
Jaj de sokat áztam, fáztam
katona koromba,
mikor fegyver alatt álltam
kaszárnya kapuba.
Nehéz volta fegyver;
a vállamat nyomta. (De még)
Sokkal nehezebb a bánat,
ami szívem nyomta.
Tudod, babám, mit fogadtál
csütörtökön este?
Azt fogadtad, hogy hű leszel
(a) világéletedbe.
Tekints föl az égre, erre (a) magas égre:
(elátkozlak), sose leszel boldog világéletedbe!
XXIX.
Sárgarépát, sárgarépát nem jó dombra ültetni.
Özvegyasszony, özvegyasszony fiát nem jó szerelni.
Egyszer mondtam, egyszer mondtam igazat a fiának,
hazaszaladt, hazaszaladt, megmondta az anyjának.
Doroszlai Templom utcán végigmenni nem merek,
mert azt mondják, mert azt mondják, hogy szeretőt keresek.
Nem kell nékem, van már nékem kökényszemű kis barna (nagy barna).
Jobb válláról (a) bal vállára göndörödik a haja.
Barna kislány, barna kislány bele néz a tükörbe:
kérdi anyját, kérdi anyját, jól vagyon-e kiföstve?
Jól vagy lányom, szép vagy, lányom, mert nem látszik a szeplő, (a szeplő)
a kocsmába, a sarokba te leszel a legelső!
___________________________________________________________________
KÉPEK:
 |
 |
 |
 |
 |
 |
ADATKÖZLŐK:
|
Név: |
Életkor: |
A gyűjtés ideje: |
|
Babos Rozália |
63 |
1993 |
|
Cséplő Katalin |
38 |
1975 |
|
Farkas Mária |
50 |
1979 |
|
Hajvert Mária |
60 |
1979 |
|
Király Erzsébet |
86 |
1979 |
|
Klem Valéria |
34 |
1997 |
|
Komáromi Franciska |
55 |
1997 |
|
Kovács Anna |
75 |
1994 |
|
Kovács Ilona |
35 |
1975 |
|
Lovász Julianna |
90 |
1982 |
|
Móger Anna |
74 |
1994 |
|
Móger Éva |
81 |
1986 |
|
Novák Julianna |
52 |
1975 |
|
Novák Rozália |
50 |
1980 |
|
Péter Julianna |
60 |
1983 |
|
Radics Mária |
90 |
1980 |
|
Szalai Verona |
73 |
1977 |
|
Szittyai Julianna |
46 |
1975 |
|
Szűcs Ilona |
83 |
1979 |
|
Wilhelm József |
27 |
1997 |
|
Zámbó Erzsébet |
70 |
1979 |
|
Zsíros Anna |
75 |
1980 |
___________________________________________________________________
UTÓSZÓ
A vajdasági Doroszló, a mostmár kétezer lelket sem számláló nyugat-bácskai falu sajátos helyet foglal el a magyar néprajzkutatásban: a térségben az egyik legkutatottabb településnek számít, Kovács Endre néprajzkutatónak köszönhetően, aki bár rendszeres néprajzi képzésben nem részesült, a több évtizeden át tartó néprajzi adatgyűjtését a teljesség igényével próbálja elénk tárni, mivel születésétől kezdve ő maga is ennek a még élő, kis közösségnek a tagja.
A hiedelemvilágon, népszokásokon, földművelésen, állattartáson és a különböző néprajzi folyóiratokban publikált tanulmányokon túl ezúttal a doroszlói népdalkincs egy külön figyelmet érdemlő rétegének gyűjteményét veheti kezébe az olvasó: “a párválasztó jellegű böjti leánykörtáncét” (Magyar Néprajzi Lexikon), a CSIRAJÉT.
A munka nem a tudományosság igényével készült, mindössze 29 dallam mintegy, 100 versszakának a rögzítése, mégis fontos szerepet tölt be a népdal- és néptánc-kutatásban. A hangszeres kíséret nélkül, kizárólag táncolva énekelt műfaj, a csiraj földrajzilag lehatárolt, az egymással szomszédos Doroszló, Gombos és a dunán-túli (Horvátország) Szlavón-hegyhát (Erdőd, Dály és Almás) sajátja. Ugyanezen típusú lehatároltság vonatkozik a dallamkincsre is: a lejegyzett szövegek túlnyomó részét csak a már említett településeken énekelték ilyen dallamra.
A gyűjtés java része még az 1970-80-as években készült: a további ének folyamán csak kiegészült néhány versszakkal. A csirajozás, mint a hagyományos paraszti kultúra szerves része az öltözködéskultúrában történt változásokkal: az 1958-ben végbemenő “kivetkőzéssel” tűnt el végleg.
Fontos és nélkülözhetetlen zenei olvasókönyve lesz ez a könyv a koreográfusnak, a hagyományőrző népi tánccsoport tagjainak, a népzenei vetélkedőre készülődő iskolás gyermeknek ugyanúgy, mint a tudományos-összehasonlító vizsgálatokat végző népzenekutatónak, a népnyelvet kutató vagy kommunikáció-elmélettel foglalkozó nyelvésznek.
2002. január 25.
(Brindza Ildikó)
___________________________________________________________________
Irodalom
Bárth János
1981 Doroszló népessége a XVIII. század közepén. Hung. Közl. Novi Sad, 13. évf. 1.-2. szám.
Bodor Antal
1914 Délmagyarországi telepítések története. Budapest. 19. század elejéig. MTA Néprajzi Kutatóintézet. Budapest. Brankov Mária
Női körtáncaink és a délszláv körtánchagyomány. In.:Dunatáj, XIX.évf. 1988 27-38. szám.
Debelljak - Iljin M.
Madarske narodne igre is Vojvodine. Izdava: B. Jedinstvo, Novi Sad. 1953.
Kiss Lajos
Gombos és Doroszló népzenéje. A Jugoszláviai magyar népzene tára 1., 1982 MNyIHKI, Újvidék.
Kovács Endre
Bölcsőtől a koporsóig. Az emberélet fordulóinak népszokásai boroszlón. 1988. Értekezések, monográfiák 18.sz. MNyIHKI Újvidék.
Martin György
A magyar körtánc és európai rokonsága. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1979
Ortutay Gyula és Katona Imre
A magyar népdal. L,II. kötet. Szépirodalmi Kiadó, Budapest. 1975.
Pesthy Frigyes
1865 Helynévtár, Bács-Bodrogh Vármegye. Széchenyi Könyvtár és Kézirattár, Budapest.
Székely Mária
Úgy szalattunk be a körbe... (In.: Dunatáj 157.sz. ) 1973
Tél József
Gombosi néptáncok. HD. 807. oldal. 1951.
A Gyűjtemény korábbi változata megtalálható a MTA Zenetudományi Intézetben, 1992. Mg 6288 sz.