Mivel Doroszló a Mosztonga partján épült, népe hajlékának anyagát
a természet adta. Házának megépítéséhez a földet, a nádat és
az erdőből szerzett faanyagot használta fel.
Az elbeszélések
alapján 1866-tól vannak hiteles adataink az építkezésre
vonatkozólag. Ebben az időben házak csak a Templom (Nikola
Tesla) utcában és a vele párhuzamos Kossuth (Herceg János)
utcában épültek, míg a Rozmaring utca mindkét oldala szérűskertekből
állt, istállókkal.
Új-Doroszló első háza Varga József, szabó
jelenlegi háza helyén volt, a hatodik pedig Babos János
telkén. Ez a részek ugyanis a legmagasabban fekvő pontjai
falunknak.
1866-ban állítólag nagy
tűzvész pusztított Doroszlón. A “bikaház" körül kigyulladt
valamilyen szénaboglya, és mivel erős szél fújt, a Kossuth
utca egyik oldalát végigpörkölte, mert a házak nádtetősek
voltalt. A tűz tovaterjedését megakadályozta Tancsik Lajos
háza, mivel az már akkor cserepes volt. Egyes házakon még
mindig fellelhetők
a kormos, égett gerendák nyomai. 1866 után az építkezés
lassú volt - mert a falut más csapások is érték.
Az építkezés formája:
A ház a telek hosszában
nyúlik. A ház hátsó fala mindig északra fordult, hogy ezáltal
megvédjék az udvart a hideg szelektől. Kizárólag tömött,
vertfalú házaikat építettek. A falak vastagsága kb. 60 cm
volt. A tetőfedésre nádat használtak. A szobák mindenhol
gerendásak voltak, a gerendákra nádat erősítettek, a mennyezetet
alulról és felülről is sárral betapasztották. A nádas
házaknak folyosójuk nem volt, csak egy kis ereszalja. Az
utcára egy, vagy két kisebb méretű ablakot hagytak. Az utcai
oromfal (kibli) a nádtető alá bújt, és szintén nádból volt,
amit kívülről és belülről betapasztottak sárral. Doroszló
népe eleinte nem használt semmiféle
kerítést, mert az állatállomány állása a szérűskertekben
volt, és csak akkor kezdtek alacsony kerítéseket építeni,
amikor a szérűk megszűntek és a jószág a házakhoz került.
A ház beosztása a következő volt:
Az első szoba NAGY HÁZ. Közepén a konyha
volt szabad tűzhellyel, nyitott kéménnyel. Azután jött a
hátsó szoba, a KIS HÁZ a banyakemencével, melyet a konyhából
fűtöttek.
Ugyancsak a konyhából fűtötték a NAGY HÁZAT
is. A nyitott kéményt pedig húsfüstölésre használták még
a XX. században is. A lakórészen túl következett a KAMARA
a padlásfeljárattal. Ennyiből állt egy kezdetleges doroszlói
ház.
Minden háznak volt szérűje.
Ott történt a nyomtatás, ott maradt a szalma, és ott volt
az istálló is a jószágokkal. Idővel felszámolták a szérűket,
eladogatták, vagy a családtagok átalakították házakká, de
idegenek is megvették, akiket új bevándorlóknak neveztek.
A meglevő istállót átalakították lakóházaknak. A szérűkben
lakók leginkább szegény emberek voltak. Nyáron a nyomtatás
után már nem találtak
munkát Doroszlón, elmentek másfelé kenyér után nézni, és
“TÜSKÉT HÚZTAK AZ ABLAKBA". Ez a szólás azt jelentette,
hogy nincs senki a házban, mert a tüskés ág megvédte a házat
a kíváncsi gyerekektől vagy mástól. A szérűket házhelyeknek
is eladogatták
600-700 telket vágva ki belőlük.
A szérűk megszűnésével, az istállót hozzáépítették
a meglevő házakhoz, a KAMARA utáni részhez. A két épületet
tűzfallal választották el. A múlt század vége felé kezdték
Doroszlón égetni a téglát és cserepet, és ezért az istállók
több helyen már cserepes tetőzetűek.
A PAJTA polyvás fészerféleség, nádtetejű,
faoszlopon állt az épülettől távol, keresztben az udvaron.
1900 körül, a KAMARÁVAL szemben, az udvar túlsó részén, téglaoszlopokon,
cseréptetős fészer épül, kb. hat méter hosszú, hogy 2-3 kocsi
beférhessen alája. Ugyanazon az oldalon, az utcától 2-3 méterre
beljebb épült a HOMBÁR (a NAGYHÁZZAL szemben). vastag keményfa
deszkából. Deszkát Gombosról hoztak, ahova tutajjal érkezett
a Dráván és a Dunán. HOMBÁR több féle típusú volt: szánkótalphoz
hasonló két talpba belevésve a tartóoszlopot minden sarkán,
azok közepébe beleengedték a deszkákat. Azután rakták rá a
tetőt. A talpak téglaoszlopokon nyugodtak, hogy alá lehessen
bújni. Később változásokon ment át a HOMBÁR szerkezete. Eredeti
állapotában HOMBÁR még ma is megtalálható Gyurgyovics István
Templom utcai házában. A hombárok a 1950-es években-, az állami
raktárak megépítésével elvesztették jelentőségüket.
Ekkor jelennek meg az utcai kerítések is.
Eleinte csak egy méter magasságban, elég ócska deszkából
összetákolt kapuval. A kutyák hamar lyukat rágtak rajta
és veszélyeztették az utcán járókat. Adoma járja még ma
is Doroszlón, hogy a kisbíró így dobol: “A kutya lukát mindenki
dugj a be"
A HOMBÁR után a GÉMES KÚT következett,
és rendszerint két-három eperfa terebélyesedett a fészerig.
A disznóól, a HIDAS, a fészertől mintegy tíz méterre hátrafelé
az udvarban foglalt helyet. A HIDAS a hombárhoz hasonlóan
deszkaépítmény. A talpak fűrészelt tölgyfagerendákból készültek
kb. 5 cm vastag padlóval. A HIDAS egyik oldalán nyitható ajtó
mögött favályú állt. Volt egyes és kettes HIDAS. A kettes
hidas rekeszes volt és rendszerint az egyikben a göbe (anyakoca)
kapott helyet, a másikban pedig a hízó. A HIDAS teteje nádas
volt, s így télen meleg, nyáron pedig hűvös volt. A HIDAS
előnye az volt, hogy könnyen elvihették egyik helyről a másikra.
A szegény ember (cseléd, zsellér) költözködéskor vitte a HIDAST
is.
Tyúkólak nem voltak. A tyúkok a terebélyes
eperfákon aludtak.
Amikor a SZERŰ a házhoz került, a PAJTA
után mintegy 20 méteres területen helyezkedett el. Itt már
JÁRGÁNYOS CSÉPLÉS folyt le. Minden rakomány (széna-, szalmakazal)
ide került. Az udvar hátsó részét még ma is SZÉRŰ-nek nevezik.
A téglaégetést Doroszlón a múlt század vége felé kezdték
meg. A vályogverők a falu végén (a Tallósi-féle gyár környékén)
primitív módon szalmával égették a téglát. A parasztok szalmát
hordtak az égetéshez, és minden kocsi szalma: után bizonyos
mennyiségű téglát kaptak cserébe. Hosszú időn át egy Zóki
nevezetű ember nagyon ügyesen és eredményesen égette a téglát
Hogy ez a munka nagy szakértelmet követelt, arról bebizonyosodhattak
a falubeliek az új iskola építésekor, amikor a polgárok javaslatára
a régi módszerrel akartak téglához jutni, de sajnos a kellő
minőséget már nem tudták elérni, pedig jobb fűtőanyagot használtak
mint a szalma.
Mivel a parasztok téglához
jutottak, lassan kezdték házaikat is átalakítani. A kerítéseket
magasra emeltélt, házakat téglával aláfalazták, mert a falu
alacsonyabban fekvő részein a
falak átnedvesedtek. Hogy téglabőségről lehetett szó, az
is bizonyítja, Doroszlón elég hamar, a házak előtt járdákat
is raktak. Voltak olyanok is, akik a szérűk kerítéseit is
téglából rakták, és a kertben is, a mesgyére sárból összerakott
téglakerítést építettek, sokszor azzal a céllal, hogyha
a téglára szükség lesz, innen könnyen felhasználhassák.
A ház elejét átalakították, az alsó falat téglával regerősítették,
majd arra megint téglából oromfalat építettek. Sokszor még
a nádfedeles házak elé is.
Amikor a nádfedél lekerült és a tető cserepes lett, FOLYOSÓ
épült a ház oldalába, téglaoszlopokkal. A folyosó végére az
utcán KISKAPU került. A múlt század elején egyesek a folyosó
és a kiskapu részt beépítették és “MELLÉKESNEK" hívták. Rendszerint
ebben laktak az öregek.
Mivel a KAMARA nagyméretű volt, kettéválasztották:
így kapták a HÁTSÓ KONYHÁT. Ez már az első világháború után
volt.
A német lakosság komolyabb épületeket épített, mert anyagilag
jobban állt, és a mesterek is leginkább németek voltak. A
bécsi német telepeseknek hosszúlejáratú kölcsönöket folyósítottak
házépítésre és földvásárlásra. Hamar fellendültek gazdaságilag.
Akkor, amikor a németek szép lovakkal dolgoztak, a magyar
parasztok még mindig ökrökkel szántottak.
Falunk tehetősebb része igyekezett lépést tartani a korral
és a németektől ellesett praktikus építkezéseket is átvett
és alkalmazott. Innen származik a keresztfészer lécpadlással,
mely kukorica tárolására nagyon alkalmas, és a szaporodó gazdasági
gépek, felszerelések elhelyezésére. Német hatásnak mondható
a díszes, óriásfalú utcai kerítés, a hatalmas nagykapuval.
A gazdasági világválság Doroszlóra is kihatott és egy darabig
szünetelt a komolyabb építkezés. Inkább csak belső átalakításokat
eszközöltek. Például a szabad kéményeket becsukták. Igaz,
hogy fokozatosan. Eleinte csak deszkával, hogy a füstölő részt
ki tudják használni. Később cilinder kéményt építettek, fektetett
sípokkal és a kemence is átkerült a hátsó szoba másik végébe,
mert a külső konyhából fűtötték. Így a középső helyiség, a
volt nyitott konyha, szobává alakult. Ezek után a “NAGYHÁZ"
lett a “TISZTA SZOBA", melyben soha senki nem aludt, csak
a magasra vetett ágyak díszelegtek a magas ÓMÁRIUMOKKAL, rengeteg
kézimunkával, és a falra felakasztott fehér slingelt “P ÉNTŐKKEL".
Adoma is szól erről Doroszlón. Egy öregasszony siratja halott
párját ezekkel a szavakkal: “Antal, Antal, meg is hóttál,
a NAGYHÁZBAN nem is vóttál!"
|
Nagy Kati néni tiszta
szobája
|
A középső szoba szintén
ágyakkal volt berendezve, és ha szükség úgy kívánta, lakták
is.
A hátsó szoba szolgált lakásnak és a külső
konyhából jártak be.
Az újabb kor építkezései:
Az 1930-40-es években öltöttek nagyobb méretet. Mivel a
tágas telkek megvoltak ritkán építettek teljesen új házakat,
csak az elejét tették keresztbe.
Ezzel teljesen megbomlott a régi hagyományos házépítési
forma, de helyet kapott a házban az éléskamra, amely a régi
házból hiányzott. (A befőtteket a középső, vagy az első
szobában helyezték el). Fürdőszobáról még szó sem lehetett.
A legújabb kor építkezéseinek szemtanúi vagyunk. Külföldön
dolgozó munkásaink hozzák a szebbnél-szebb építkezési elgondolásokat
és a kényelmes élet jelszavával igyekeznek azokat meg is valósítani.
Gombamódra nőnek az új épületek, az emeletes házak és a falu
képe teljesen megváltozik.
|