A naivitás ára
Lapunk e számában a doroszlói zarándoklatról készült riportunkban mondja egy moholi édesanya, hogy a fia Preševóban volt katona, és megfogadta, ha épségben hazajön, akkor ő gyalog teszi meg a több mint száz kilométert, hogy hálaimát mondjon.
Hogy mit élhetett át ez az édesanya, akinek a gyermekét idegen ügyért a dél-szerbiai albán–szerb ellentétek színhelyére vitték, azt igazán csak ő tudhatja. Meg azok, akiknek hasonló a sorsuk. Azok az édesanyák, akik fiainak a haza védelme nevében életveszélyes helyzetekben kell helytállniuk. Mert ez a törvény, ez a rend – ez hazafias kötelesség.
A hazafias kötelesség nevében viszont sok minden történt errefelé. Aki látta a kötelességre hivatkozás mögött meghúzódó szörnyűségeket – és módjában állt –, el is hagyta ezt az országot. Nem tudni hányan, csak hozzávetőlegesen. Mi magyarok a statisztikai adatokból következtetve mondhatjuk, hogy a tíz év alatt bekövetkezett csaknem 50 ezer főnyi csökkenés egyben azt is jelzi, hogy sok mostani katonakötelesünk van az országhatárokon túl. Rájuk, ha megtartották itteni állampolgárságukat, itt még vár a katonaság. Az újabb törvényes rendelkezések szerint egészen 35 éves korukig, ugyanis azok a külföldön élő regruták, akik 27. évük betöltése után sem vonulnak be, csak a Szerbia és Montenegró-i katonaság vezérkari főnökének külön beleegyezésével odázhatják el a bevonulást a külképviseletek révén. Ellenkező esetben szökevények.
A külföldre került fiatalokra tehát ha munka, karrier és érvényesülés nem is vár itthon, a katonaság mindenképpen. Aki ennek nem tesz eleget, ha hazamerészkedik, a letartóztatást kockáztatja. De mit lehet ez ellen tenni? A jelek szerint a külföldre szakadt szerbek erre is tudják a választ. Az újvidéki Dnevnik tudósítása szerint a németországi Baden-Württemberg tartományban élő szerb diaszpórának a közgyűlése augusztus 11-én azzal a követeléssel fordult Boris Tadić honvédelmi miniszerhez, hogy oldja meg ezt az adott esetben 150 000 szerbet érintő kérdést. Indoklásuk szerint Németországban már 4,5 millió a munkanélküli, és ha az ő fiaik bevonulnának Szerbia és Montenegró-i katonának, akkor elveszítenék német munkahelyüket. Így a munkahely kedvéért inkább lesznek más állampolgárok (és lemondanak a szerbről), akkor pedig elveszítik a kapcsolatot a hazájukkal!
A megoldás a külképviseleteinknek végzett szolgálat, a katonaság számára készített projektumok, esetleg a kötelezettség pénzzel való „leszolgálása”... Ha pedig a szerbek számára megtalálják a megoldást, akkor az a külföldre szakadt itteni magyar fiatalokat is érinti. Legalább annyiban, hogy nyugodtan hazalátogathatnak itthon maradt szüleikhez.
De ezzel az itthon maradt ifjakra továbbra is vár a katonaság, az édesanyákra pedig a szörnyű aggódás. Mert ebben az országban a fegyverforgatás nem gyakorlat, hanem olykor-olykor élet és halál kérdése.
Az elmúlt évtized téves politikájának az árát még sokáig fizetjük mi sokan, akiknek „német munkahely” sohasem adatik.
FRIEDRICH Anna