Vannak még csodák
Zarándokok között Doroszlón
„Mária, zarándokok vezércsillaga, könyörögj érettünk” – olvastuk a csókaiak autóbuszának feliratát. Az idén is, éppúgy mint immár sok-sok éve, több mint tízezer ember látogatott el Doroszlóra, Vajdaság legnagyobb zarándokhelyére. A kétnapos búcsú szeptember 7-én 14 órakor kezdődött és másnap a 10 órai ünnepi szentmise után ért véget.
Az emberek körbejárták az emlékhelyeket, ki-ki gyertyát gyújtott, fohászkodott, hálát adott, lelki erőt keresett a további nehéz mindennapokhoz.
A kegyhely őre
A doroszlói Bajkútról 1372-ből van írásos dokumentum. Arról tanúskodik, hogy az ásott kút vizében többen is látták Szűz Mária képmását. Az 1700-as években egy fiatalember meggyógyult, és erdőőr édesapja hálából templomot építtetett. A fából készült épület néhány év múlva leégett, helyére új került, de az is tűz martalékává vált. Minthogy a zarándokok rengeteg mankót hagytak a templomban, és gyertyák égtek mindenütt, nem is csoda, hogy az épület egy óvatlan pillanatban lángra lobbant. A mai kéttornyú templom 1876-ban épült a kalocsai érsekség segítségével.
A Kegytemplom és a Szentkút őrének dr. Pénzes János megyés püspök az idén ft. Verebélyi Árpád temerini születésű papot nevezte ki. Verebélyi atyával a Kegytemplom szomszédságában lévő vendégházban beszélgettünk.
– Hatéves koromban kezdtem ministrálni – mondta ft. Verebélyi Árpád –, mert az oltári szolgálat, a liturgia már kisgyerekként is nagyon tetszett. Később érettebb fejjel láttam, hogy ez nemcsak egy külső szerepjátszás, hanem mély belső tartalmat is követel. Ezzel a folyamattal jött, hogy én az Úrnak szolgálok. Ez alakította ki bennem a döntést, hogy lelkipásztor akarok lenni.
Az általános iskola után a szabadkai Paulinumba iratkoztam, majd Szegeden és Egerben végeztem tanulmányaimat, s tavaly júniusban Szabadkán szenteltek pappá. A felszentelés után Topolyán voltam káplán, majd az idén augusztus 1-jétől nem kis feladatot bízott rám megyés püspökünk. A gombosi, szerbmiliticsi (Srpski Miletic) és a doroszlói Szent Imre-templom plébánosa vagyok, valamint a kegyhely őre is, ami valójában egy külön intézmény. Emellett hétköznapokon délelőtt Topolyán az egészségházban dolgozom mint civil szolgálatos katona, délután pedig kápláni teendőimet végzem, hitoktatok, temetek, szentmisét tartok.
Hétvégén itt a három plébánián és a kegyhelyen próbálok helytállni. Nem mondom, hogy könnyű, de egyelőre győzöm, márciusban pedig, ha lejár a katonai szolgálat, ide költözöm. Azaz a püspök úr kérésére kétlaki leszek, Doroszló és Gombos között ingázom majd.
Annak ellenére, hogy falvakban teljesítek szolgálatot, sok feladat vár rám, ami nagy odafigyelést igényel. A gombosi és a doroszlói templomokat és a plébániákat is fel kell újítani, és a Kegytemplom kívül és belül is nagyon rossz állapotban van.
A kegyhely kormányzása teljesen külön feladat. Ez egyházmegyei kegyhely, az egész egyházmegye központi zarándokhelye. Minden plébánia feladata, hogy a szívén viselje a doroszlói kegyhelyet.
Nagyon szeretném, ha nemcsak búcsúkor jönnének ide a zarándokok, hanem év közben többször is. A plébániák szervezhetnének hétvégéket, lelki megújulást a híveknek. Van lehetőség néhány tíz személyre főzni, és szállást is tudunk adni. Sátorozásra is alkalmas ez a hely, a hatalmas gyönyörű területet ki lehetne használni.
Amikor nincs búcsú, itt végtelenül nagy a csönd, nyugalom.
Az egész helyet szeretném még hangulatosabbá tenni, és meglátásom szerint néhány dolog nem eléggé praktikus. A vizesblokkokat fel kell újítani, bővíteni, a gyalogos zarándokoknak mosdási, zuhanyozási lehetőséget kialakítani. A szabadtéri oltár évről évre kicsinek bizonyul. A több ezer embernek padokra van szüksége, az árusok elhelyezését is másképpen kell megoldani, hisz ez zarándokhely, ide nem szórakozni jönnek az emberek.
Hogy mit is jelent valójában zarándoknak lenni, arról a kegyhely őre így vélekedett:
– A zarándoklat önmagában nagyon fontos feladat. Ahhoz, hogy valahonnan elinduljunk és valahova megérkezzünk, egy csomó dolog kell. Lemondás, szervezés, áldozatvállalás. Emberekkel kapcsolatba kerülünk, együtt haladunk valami felé. Ez a keresztény zarándoklat, amikor Isten felé haladunk, és ezt komolyan kell venni. Isten segít nekünk, és kegyelmet ad, hogy elinduljunk. Van egy cél, egy világi cél, a doroszlói kegyhely, ahova érkezünk, és ez nagyon hasonlít ahhoz a célhoz, hogy eljussunk az örök boldogsághoz. Szűz Mária kegyelmével biztosan segít nekünk. Az emberek vallomásaiból tudom, hogy már sokan nyertek itt gyógyulást, kérésük meghallgatásra talált. A Szűzanya közbenjárása valami lényeges, fontos dolog, megváltozhat az életünk. Otthon is imádkozunk, de a megszentelt helyre való zarándoklat más. Kihívás, lemondás, és ettől lesz áldozat.
Zarándokok között
A kegyhely környékén, amerre a szem ellát, csak emberek, emberek, emberek. Minden oltárnál sokan imádkoztak, gyertyát gyújtottak, elhelyezték az otthonról hozott virágokat. A több tíz gyóntatószék előtt hatalmas tömegben, mégis csendben, magukba szállva várakoztak a hívők. Mint mondták, itt még a bűnbánat is más, mint otthon.
A templom mellett az egyik padon a bácskertesi (Kupuszina) Polgár Erzsébet és kisunokája, a 6 éves Janovics András uzsonnáztak, miközben a kisfiú szüleire, Janovics Mihályra és Ilonára várakoztak, akik éppen gyónni mentek.
– Ilona unokámnak a lányomék nagyon szerettek volna egy kistestvért, de évekig elmaradt a gyermekáldás – mesélte Polgár Erzsébet. – Eljöttek ide, és megígérték a Szűzanyának, ha kérésük meghallgatásra talál, minden évben eljönnek. Hatodik éve jövünk hálát adni, és látják, András is itt van velünk... Minden vasárnap a szentmisén is imádkozunk, de itt még az ima is más.
A Balog család Apatinból érkezett. Ádám nagyapa a héthetes unokáját, Mariót felügyelte, amíg Éva nagymama és a lánya, Snezana gyertyákat gyújtottak. Minden évben itt vannak, és az egész népért imádkoznak.
Moholról az idén is érkeztek gyalogosok ft. Szeles Oszkár zentai plébános vezetésével. A több mint 40 fős csoportban a moholiak mellett adai, zentai, padéi, bogarasi és kishegyesi hívek is gyalogoltak. A legfiatalabb a 9 éves moholi Gulyás Réka volt. A közlékeny kislány elmondta, hogy a szülei, Szilvia és Miklós dolgoznak, a nővére, Henrietta meg középiskolába jár, így ők nem tudtak eljönni, de a nagyapja, Paróczi Károly a gyalogos csoporttal jött, és ő is vele tartott. Több mint 100 kilométert tett meg, de ki sem fáradt, és most nagyon boldog, hogy találkozott a Szűzanyával. Otthon is rendszeresen jár templomba, olvassa a Bibliát, és alig várja, hogy jövőre elsőáldozó legyen.
Bácskertesről és Szilágyiról 53-an érkeztek gyalog, több iskolás gyermek is volt a csoportban, és a szilágyi plébános, ft. Orcsik Károly is velük együtt tette meg a több mint 35 kilométert.
A zarándokok között sétálgatva a délutáni szentmiséhez felsorakozott kereszt- és lobogóvivőkkel beszélgettünk.
Az adorjáni Dejan Miskovic otthon hulladékgyűjtéssel foglalkozik, vasárnaponként pedig mindig ott van a szentmisén. Azt mondta, ide mindig hívja valami. Hálát ad a Szűzanyának, hogy jó szülőket adott neki, és hogy egész életében segíti.
A völgyesi, oromi, oromhegyesi és tóthfalusi hívek együtt érkeztek Doroszlóra.
A völgyesi Pósa Éva szerint itt megtisztul a lelke. Minden évben imádkozik a férjéért, a gyerekeiért. Fárasztó ez a két nap, de úgy érzi, a Szűzanya erőt ad nemcsak itt, hanem az otthoni hétköznapokhoz is.
Pósa Margit tavaly jött először, és most újra megérezte a hívást.
– Nálunk Völgyesen nincs templom, Oromra vagy Tóthfaluba megyünk szentmisére – mondta. – Földművesek vagyunk, rengeteg a munka otthon, és úgy gondoltam, az idén nem jövök el, de amikor a templomban meghallottam, hogy az atya hirdeti a zarándoklatot, éreztem a Szűzanya hívását, azonnal jelentkeztem. Imádkozok a békéért, szeretetért, a családomért, és érzem, hogy erőt kapok a gondok elviseléséhez.
Koncz Ilona ezúttal Magyarkanizsáról érkezett, de ő is Völgyesről származik. A fogtechnikus asszonyt nem kímélte a sors.
– Az elhunyt családtagokért gyújtok gyertyát és imádkozom – mondta. – Elveszítettem az édesapámat, nyolc évvel ezelőtt a férjem 45 évesen tragikus körülmények között halt meg, tavaly a 32 éves vejem, Sarnyai József gyilkosság áldozata lett. Éppen most kedden (szeptember 5.) született ítélet, a gyilkos 6 év börtönbüntetést kapott a vejem életének kioltásáért...
Odahaza a mindennapos munka mellett nem tudok ilyen méltóságteljesen emlékezni rájuk, mint itt. Imádkozom, testileg, lelkileg megnyugszom, és erőt kapok a nehéz mindennapokhoz.
Az oromhegyesi Szokol Katalin is a halottakért gyújt gyertyát, de hálát is ad, hogy itt lehet.
– Négy évvel ezelőtt daganatos betegséget fedeztek fel a szervezetemben – mondta Katalin. – Kétszer műtöttek Zentán, aztán egyszer Kamenicán is, de rögtön mondták, hogy már egy újabb betegségem is van. Nem hittem, hogy felépülök, de lám, már harmadik éve itt vagyok, és bízok benne, hogy Szűz Mária meghallgatja kérésemet, és teljesen meggyógyulok.
Barta Eszter Tóthfaluból érkezett, már több éve jár zarándoklatokra.
– Szűz Mária hív bennünket, társmegváltók akarunk lenni – mondta. – Látják, mennyien vannak itt? Biztos sokan még csak keresik Istent, de azok száma sem kevés, akik már megtalálták Jézust és Máriát, mint jómagam, hiszen már sokszor megtapasztaltam segítségüket.
Más szent helyeken is jártam, és azóta megváltozott az életem, kiegyensúlyozott lettem, hatalmas békesség árad belőlem – mondta Eszter.
A kétnapos búcsúban nagyon sok emberrel beszélgettünk. Ahány ember, annyi sors, kérés, fohász, hálaadás. Többen elmesélték sorsukat, de névtelenek szeretnének maradni.
Az egyik édesanya sorsa különösen megrázott bennünket. Elsőszülött fia 38 évvel ezelőtt orvosi mulasztás következtében részben megbénult. Édesanyja naponta vitte az iskolába mozgáskorlátozott fiát. Tanulmányait be is fejezte, de munkát nem kapott. Mára már nagyon megromlott az egészsége, állandó ápolásra szorul.
A fiatalabb fia ép, egészséges, virgonc gyerek volt. Most 28 éves, de 9 éve egy rossz vízbe ugrás után eltörött a nyakcsigolyája, azóta tolókocsihoz van kötve...
Egy csodás gyógyulásról is meséltek nekünk. A kis faluban élő 57 éves asszony a bombázások alatt lett hirtelen rosszul. Négy kórházban négyszer műtötték egymás után. A hatalmas seb még be sem gyógyult, amikor az egyik ismerőse zarándoklatra hívta. Végig sem gondolta, hogy a friss heggel hogyan kelhet útra, de igent mondott, és hét évvel ezelőtt itt volt Doroszlón. Azóta minden évben újra itt van, de más kegyhelyeken is járt már.
Mi is ott voltunk
A sok zarándok megszólaltatása után hadd álljon itt alulírott személyes tapasztalata is:
– Az édesanyám 46 éves volt, amikor a szervezetét gyilkos kór támadta meg. Műtét, kemoterápia. Az orvosok azt mondták, emberileg mindent megtesznek, de a gyógyulás 50%-ban az égiektől függ... A vágtató inflációs időkben, a városunktól több száz kilométerre, egy évig minden kezelésnél órákig a kórházi ágyánál ültem, s gyógyulásában reménykedve imádkoztam...
Tizenhárom éve már, hogy az édesanyámmal minden évben együtt imádkozunk Doroszlón! Az idén is ott voltunk, és ott volt a húgom a családjával, aki édesanyánk betegsége alatt még kiskorú volt, de ma már ő is feleség és édesanya.
De nemcsak a szűk családi köröm volt Doroszlón.
A szerkesztőségben mindig elmesélem a kegyhelyi élményeimet, és néhány éve már a kollégáimat is „megfertőztem”. Az idén is fél szerkesztőség ott volt, és amíg a többiek dolgoztak, mi részt vettünk a szentmiséken, az éjjeli körmenetben együtt vittük a gyertyát... De hogy ez milyen érzés, azt csak az tudja, aki jelen van.
BERETKA CSÁBI Éva